Skip to main content

16 Psyche fémekben gazdag kisbolygó 

A Hubble űrtávcső megvizsgálta a fémekben gazdag kisbolygót.

A 16 Psyche kisbolygó a Jupiter és Mars között húzódó aszteroidaöv legnagyobb égitestje, mintegy 226×180 kilométeres szikla, amely a feltételezések szerint egy egykori bolygó magjának a darabja.

hirdetés

Az már korábban is ismert volt, hogy fémekben gazdag, és ezért potenciálisan nagyon értékes lehet egy űrbányászati vállalkozás számára.

Az amerikai űrügynökség, a NASA a tervek szerint 2026-ban küld szondát a 16 Psyche felderítésére.

Vasláz

A kisbolygót a Hubble is megvizsgálta, ennek eredményeit hétfőn publikálták.

Eszerint az aszteroida egyedülálló módon vasból és nikkelből áll.

Az űrteleszkóp vas-oxidot, vagyis napszél által oxidált vasat látott a kisbolygó felszínén.

A tömege alapján értékét így tízezer kvadrillió (tízezer millió milliárd) dollárra becsülik, szemben az emberi civilizáció globális gazdaságának 142 trillió dolláros értékével. A 16 Psychén található vas mennyiségének meghatározása azonban nem egyszerű.

A NASA a Discovery-program keretében 2022 augusztusában egy SpaceX Falcon Heavyn tervezi elindítani űrszondáját az égitesthez. A Psyche-szonda 2026 elején állna pályára a kisbolygó körül.

Forrás - Nyitókép forrása: NASA

TOP 5