Skip to main content

Z generáció forradalom 

Hatalmas átalakulásokat hozhat a világgazdaságban a Z generáció. A Bank of America szerint a fiatal nemzedék jövedelme 2031-re felül is múlhatja az Y generáció jövedelmét.

Az 1990-es évek közepe és a 2010-es évek eleje között született Z generáció alapvető átalakulásokat hozhat a világgazdaság minden szegmensében – mondják a Bank of America szakemberei. A fiatal nemzedék jövedelme pedig 2031-re már felül is múlhatja a megelőző Y generáció bevételét – írja a CNBC.

hirdetés

Generációs forradalom

A bank szakemberei szerint a „Z generáció forradalom" már meg is kezdődött. Ez az első olyan nemzedék ugyanis, amely már teljesen online világban nőtt fel.

RÁADÁSUL EGY IGEN KÜLÖNÖS, A TÖRTÉNELEMBEN SZINTE PÉLDA NÉLKÜLI HELYZET ÁLLT ELŐ A MUNKAERŐPIACON.

Most ugyanis a fiatal munkavállalók diktálják a digitális ütemet, amihez az idősebbek igyekeznek alkalmazkodni. Vagyis egyre inkább az idősebb dolgozók tanulnak a fiataloktól, és nem fordítva.

Mindez pedig idővel anyagi előnyt is jelent majd a nemzedéknek – mondják a bank elemzői. A várakozások szerint ugyanis a Z generáció jövedelme a jelenlegi ötszörösére (33 ezer milliárd dollárra) nőhet 2030-ra, amikor már az egész nemzedék belép a munkaerőpiacra.

EZ AZT JELENTENÉ, HOGY ADDIGRA A GLOBÁLIS JÖVEDELMEK TÖBB MINT NEGYEDÉT EZ A GENERÁCIÓ TENNÉ ZSEBRE, 2031-RE MAGA MÖGÉ UTASÍTVA AZ Y GENERÁCIÓT

– utóbbi csoport az 1980-as évek eleje és az 1990-es évek közepe között születetteket takarja.

Ráadásul a vagyoni átrendeződést az is fűti, hogy az 1960-as évek közepe előtt született nemzedékek egyre nagyobb mértékben örökítik át a vagyonaikat a fiatalabbaknak.

Összevetésképpen, az 1928 és 1965 között született két nemzedék jelenleg mindösszesen 78 ezer milliárd dollárnyi vagyont tudhat magáénak – csak az Egyesült Államokban.

Feltörekvő nemzedék

Ezzel együtt az is látszik, hogy a Z generáció tagjai közül 10-ből 9 feltörekvő piacokon él.

INDIA KÜLÖNÖSEN NAGY Z GENERÁCIÓS NEMZEDÉKET TUDHAT MAGA MÖGÖTT – A TELJES NEMZEDÉK ÖTÖDE ITT LAKIK.

A jelentés rámutatott, mindeközben Indiában az oktatási és a technológiai infrastruktúra gyors fejlődése mellett az urbanizáció üteme is igen jelentős.

A Bank of America úgy látja, India mellett Mexikó, a Fülöp-szigetek, valamint Thaiföld lehetnek azok a feltörekvő piacok, melyek igen hatékonyan kihasználhatják a „Z generációs forradalmat".

A kutatás a fentiek mellett a Z generáció fogyasztási szokásait is vizsgálta. Ez a nemzedék ugyanis napi több mint 10 órát tölt el valamilyen mobileszközt használva, az online jelenlétük pedig lényegében folyamatos.

A Z GENERÁCIÓ FELE A MOBILJÁRÓL STREAMEL ZENÉT, DE A ZENEIPAR MELLETT A VIDEOJÁTÉKOK ÉS AZ ÉTELEKET HÁZHOZ SZÁLLÍTÓ CÉGEK IS IGEN JELENTŐSEN TÁMASZKODHATNAK A Z GENERÁCIÓ KIADÁSAIRA.

Az is jól látszik, hogy ez a nemzedék többcsatornás vásárlónak számít, vagyis gyakran kombinálják az online és a fizikai bolti vásárlást. Az is fontos, hogy a Z generáció nem annyira árérzékeny, mint a korábbi nemzedékek, az olcsóság helyett sokkal inkább a nekik megfelelő minőséget és a fenntarthatóságot részesítik előnyben.

Amennyiben tetszett a cikk, illetve más hasonló híreket is szívesen olvasna, itt lájkolhatja FB oldalunkat

Kapcsolódó anyagok: 

Forrás - A nyitókép csak illusztráció, forrás: pixabay

TOP 5