Skip to main content
DNS-tesz élettárs testvér

A kép csak illusztráció (Forrás: Pixabay)

„Csak most tudtam meg, hogy 6 éve élek együtt a bátyámmal“, kezdett bele különös történetébe egy u/LetsSinWith nevű felhasználó a Redditen, adott hírt nemrég a furcsa esetről a Mirror.

A nem mindennapi sztori

Az emberben, ahogy olvassa e sorokat, önkéntelenül is felmerül a kérdés, hogy fordulhatott elő ez a különös történet. Lám, az élet produkál furcsa dolgokat, válaszolhatnánk.

hirdetés

De mi is történt valójában?

A most 30 éves, inkognitóját azóta is őrző nőt kisbabaként adoptálták, a 32 éves élettársát szintén.

6 éve találkoztak, egymásba szerettek és egy párt alkotva összeköltöztek, élték a mindennapjaikat, mint bármely más pár, mit sem sejtve arról, hogy valójában testvérek.

Egészen a középiskoláig nem is tudták, hogy örökbe lettek fogadva, nevelőszüleik azonban ekkor látták elérkezettnek az időt, hogy közöljék velük a hírt.

Mivel mindketten „más“ családban nőttek fel, természetszerűleg érdekelni kezdte őket, kik lehetnek a valódi rokonaik, ezért közösen úgy döntöttek, hogy DNS-tesztet fognak elvégeztetni.

A teszt azonban nem várt eredményt hozott, kiderült, hogy valójában testvérek.

A nő teljesen összeomlott, amikor értesült az eredményről, azóta se igazán tudja, hogy kezelje a furcsa helyzetet. Hogy szólítsa pl. az „élettársát“, szerelmem vagy bátyám, hisz mint egy pár nem is élhetnének együtt.

De elmondta azt is, jó, hogy nem vállaltak gyermeket, illetve kifejtette azt is, miszerint nem hibáztatják nevelőszüleiket, hisz az örökbefogadás természetszerűleg titkos volt, azaz senki sem tudhatta, hogy a fiatal nő és férfi valódi szülei ugyanazok.

Mindketten abban reménykednek, hogy a DNS-teszt csak valami tévedés, hiba.

Arról, azóta hogyan telnek a fiatalok hétköznapjai, elváltak-e vagy együtt maradtak-e, egyáltalán kik a valódi szüleik, nem írtak a lapok. Egyelőre...

Forrás- A nyitókép csak illusztráció, forrás: Michal Jarmoluk képe a Pixabay -en.

TOP 5