Skip to main content
DART-projekt NASA aszteroida eltérítés

Kép forrása: NASA

Sikeresnek bizonyult az úgynevezett DART-projekt (Double Asteroid Redirection Test), ugyanis hétfő éjjel a Dimorphos nevű aszteroidának ütközött a NASA űrszondája

Korábban már írtunk arról, hogy a NASA a kísérletben egy űrszondát tervezett nekiütköztetni egy aszteroidának, méghozzá azért, hogy kiderüljön: ezzel a módszerrel el lehet-e téríteni olyan égitestet, amely máskülönben a földbe csapódna

hirdetés

Azóta kiderült, hogy sikerült a kísérlet:

AZ ŰRSZONDA – 22 EZER KILOMÉTER PER ÓRÁS SEBESSÉGGEL – NEKIÜTKÖZÖTT A 160 MÉTER ÁTMÉRŐJŰ DIMORPHOS NEVŰ ASZTEROIDÁNAK, ÉS ERRŐL VIDEÓ IS KÉSZÜLT. 

A Dart-űrszonda a becsapódás előtti pillanatokról küldött felvételeket a Földre, az ütközés után azonban megsemmisült. A NASA élő közvetítésében az is megtekinthető volt, mennyire örültek ennek a központban. (A videón mindez 1 óra 16 perctől látható.)

Új korszak kezdődött

Ez volt az első alkalom, hogy egy űrszondával eltérítették egy aszteroida röppályáját. A NASA körülményesen választotta ki a teszt céljaként szolgáló aszteroidát. Egyrészt tekintettel voltak arra, hogy semmiképp se olyan égitestnek ütköztessék az aszteroidát, amelynek a pályáját esetleg oly módon tudják módosítani, hogy azáltal a Föld is veszélybe kerüljön.

MÁSRÉSZT ÚGY VÁLASZTOTTÁK KI AZ ASZTEROIDÁT, HOGY NE LEGYEN ANNYIRA KÖNNYŰ AZ ŰRSZONDÁNAK.

A Dimorphos ugyanis egy nála jóval nagyobb aszteroida, a Didymos körül keringett, vagyis a kisebb égitestet először meg kellett különböztetnie a jóval nagyobb aszteroidától az űrszondának.

A szonda azonban sikeresen végrehajtotta a kísérletet, és – a szakértők szerint – a Dimorphos középpontjától körülbelül 17 méterre leütközte az aszteroidát.

A projekt eredményét – azt, hogy mennyiben módosult az égitestet röppályája – a NASA még a következő hetekben értékeli ki, de Lori Glaze, a NASA bolygótudományi részlegének vezetője már így is azt mondta, hogy maradandót alkottak a projekttel.

Új korszak kezdődött az emberiség történetében, egy olyan korszak, amikor megvan a lehetőségünk arra, hogy megvédjük magunkat egy veszélyes aszteroida becsapódásától

– fogalmazott Lori Glaze.

Mindeközben Elena Adams, a Johns Hopkins Egyetem mérnöke – aki a projekt egyik vezetője volt – úgy fogalmazott, hogy „a földlakók ezentúl nyugodtabban alhatnak”, tudván azt, hogy már van egy olyan eszköz, amivel meg lehet védeni a bolygót – számolt be a BBC.

Korábban beszámoltunk arról is, hogy a DART mellett a NASA és más űrügynökségek egyéb bolygóvédelmi projekteket is tesztelnek.

Forrás- Kép forrása: NASA

TOP 5