Skip to main content
halál okostelefon

A kép csak illusztráció (Forrás: Pixabay)

Pusztán a járásunk figyelésével az okostelefonunk meg tudja jósolni, mikor halunk meg – írja a PLOS Digital Health szakfolyóiratban megjelent kutatás

A technológia megnyitja az utat az egyszerűbb és olcsóbb szűrővizsgálatok előtt.

hirdetés

Az eredmények egy 100 000 főt vizsgáló kutatáson alapulnak

A résztvevőknek – akik középkorúak, illetve idősebb felnőttek voltak - egy héten át mozgásérzékelőkkel ellátott aktivitásmérő eszközöket kellett viselniük séta közben. Ilyen mozgásérzékelők az okostelefonokban is megtalálhatók.

MODELLEK ÉS ALGORITMUSOK SEGÍTSÉGÉVEL A KUTATÓK MINDÖSSZE NAPI 6 PERC GYALOGLÁSBÓL MEG TUDTÁK ÁLLAPÍTANI, HOGY A VIZSGÁLATOT KÖVETŐ ÖT ÉVBEN MELYIK ÖNKÉNTES FOG MEGHALNI (A RÉSZTVEVŐK KÉT SZÁZALÉKA HUNYT EL A VIZSGÁLT IDŐSZAKBAN).

A becslés pontossága 72 százalékos volt.

Sok betegség, különösen a szív- vagy tüdőbetegségek esetében létezik egy nagyon jellegzetes mintázat, amikor az emberek lelassulnak, kifulladnak, majd rövid időre ismét felgyorsulnak"

– nyilatkozta Bruce Schatz, a University of Illinois Urbana-Champaign kutatója, aki elmondta, mely jellegzetességeit figyelték a sétának.

Bár ez a tanulmány csuklón viselt mozgásérzékelőket használt, az okostelefonok is képesek a gyorsulás és lassulás mérésére rövid séták során, mondja Schatz, aki jelenleg egy nagyobb, okostelefonokon alapuló tanulmányt tervez.

Ha az emberek maguknál hordják a telefonjukat, akkor heti vagy napi előrejelzést lehetne készíteni, és ez olyasmi, amit más módszerrel nem lehet elérni"

– mondja a kutató.

A teljes tanulmány itt érhető el.

Amennyiben tetszett a cikk, illetve más hasonló híreket is szívesen olvasna, itt lájkolhatja FB oldalunkat

Kapcsolódó anyagok:

Az ember szemén látszik a halál időpontja

Forrás - A nyitókép csak illusztráció, forrás: Pexels képe a Pixabay -en.

TOP 5