Skip to main content
Vivian Polania bírónő fegyelmi

Kép forrása: Instagram

A digitális világ számos területen kínál idő- és költséghatékony megoldást, így például a bírósági munkában, az ítélkezési gyakorlatban is. 

Arra azonban kevesen gondoltak Kolumbiában, mikor évekkel ezelőtt e célból ott is bevezették az online tárgyalás lehetőségét, hogy a kezdeményezés nemkívánatos eseménnyel is együtt járhat, csorbát ejtve ezzel a bíróság tekintélyén.

hirdetés

A tárgyalás

2021 júniusában egy, a katonaság sérelmére elkövetett autós robbantással kapcsolatos, tehát egy komoly ügyben kellett elárnia Vivian Polania bírónőnek, adott erről hírt a New York Post.

Az első egy órában ki volt kapcsolva a kamerája, így legfeljebb csak azzal kellett szembesülnie az eljárás résztvevőinek, hogy a bírónő nehezen artikulál, miközben beszél, ettől függetlenül azonban semmi probléma nem merült fel, rendben haladt az eljárás. Amikor viszont bekapcsolt a kamera, fura, egyben megdöbbentő látvány tárult az egybegyűltek elé. Polania egy ágyban feküdve, bugyiban és pólóban cigarettázott, miközben látszott, hogy kialvatlan, egyszóval teljesen alkalmatlan volt a tárgyalás vezetésére.

Egy ügyvéd ugyan figyelmeztette, hogy élőben látható, így a bírónő gyorsan kikapcsolta a kameráját, az eltelt idő mégis elégséges volt arra, hogy fotó készülhessen a félmeztelen hölgyről, mely kép hamar bejárta a közösségi oldalakat, egyben felkerült a világsajtó hasábjaira is.

Fegyelmi

Minderre tekintettel a fegyelmi bizottság döntésével februárig felfüggesztette a magáról megfeledkező, alulöltözött bírónőt.

Polania az eset után néhány nappal egy rádióműsorban próbált magyarázatot adni a történtekre. Állítása szerint nem volt félmeztelen, és azért kellett feküdnie, mert igen alacsony volt a vérnyomása.

A bírónőnek azonban már korábban is akadt gondja a nem megfelelő öltözék megválasztásával, hisz a rekkenő hőségre hivatkozva több alkalommal is rövidnadrágban és egy szál pólóban jelent meg a bíróságon, ami miatt sokan kritizálták.

Erotikus fotóival pedig tele van az Instagram oldala, igaz, az ott látható képek munkaidő után készültek.

Amennyiben tetszett a cikk, illetve más hasonló híreket is szívesen olvasna, itt lájkolhatja FB oldalunkat

Kapcsolódó anyagok:

Egy ausztrál férfi eljegyezte egy ikerpár mindkét tagját

Forrás - A nyitókép forrása: Instagram

TOP 5