Skip to main content
Ben Bacon barlangrajz holdnaptár állatok

A kép csak illusztráció (Forrás: Wikimedia)

Egy nemrég megjelent brit tanulmány érdekes hírrel szolgált, írt erről az MTI.

Barlangrajzok más szemmel

A húszezer évvel ezelőtt élt emberek olyan „adatokat“ rögzíthettek a barlangok falain, melyek a túlélésüket szolgálhatták, az információk a vadállatok életéről és szaporodási ciklusukról adnak tájékoztatást.

hirdetés

Az összefüggésre egy amatőr tudós világított rá, aki más nézőpontból kezdte el vizsgálni az alkotásokat, mint eddig a „hivatásos“ kutatók.

Ben Bacon szerint a rajzokon látható egyes jelek egyfajta holdnaptárt jelenítenek meg. E jelekről már korábban is úgy gondolták a tudósok, hogy konkrét jelentésük lehet, azonban nem jöttek rá, hogy konkrétan mire utalhatnak.

Tony Freeth, a University College London professzora igencsak meglepődött, amikor az amatőr kutató ismertette elképzelését arról, hogy a rajzokon lévő pöttyök és vonalak száma nem más, mint az állatok életciklusával kapcsolatos holdnaptár, az Y alakú jel pedig az állatok szülésére utalhat.

Bacon elképzelését Paul Pettitt és Robert Kentridge tudósok kiindulópontnak gondolják, olyan alapteóriának, mely alapot adott a vonatkozásban, hogy kell vizsgálni a rajzokat.

A teória alapján végzett kutatások, melyekben Bacon is részt vett természetesen, igazolták az amatőr „régész“ elképzelését, és igazolták azt is, hogy a jégkorszak emberei voltak az elsők az emberiség történetében, akik naptárt és jeleket alkalmazva rögzítették a környezetük fontos eseményeit azért, hogy abból következtetést vonhassanak le, mi vár, mi várhat rájuk a jövőben.

A barlangrajzok, rajtuk az állatok képeivel és egyéb adatok ide kattintva tekinthetők meg (Cambridge Archaeological Journal).

Amennyiben tetszett a cikk, illetve más hasonló híreket is szívesen olvasna, itt lájkolhatja FB oldalunkat

Kapcsolódó anyagok:

Egy analfabéta talált megoldást az afrikai éhezésre

Forrás: MTI - A nyitókép csak illusztráció, forrás: MatthiasKabel - A feltöltő saját munkája, CC BY 2.5, wikimedia

TOP 5