Skip to main content
halottnak hitt nő hullazsák

Kép forrása: Vecteezy

Január 3-án egy temetkezési vállalkozónál ébredt fel egy nő, akit korábban egy hospice házban halottnak nyilvánítottak, írta meg nemrég a Daily Mail.

Az iowai Urbandelben működő Glen Oaksban tévesen nyilvánítottak halottá egy 66 éves asszonyt, akit nemsokkal később már el is szállítottak egy temetkezési vállalkozóhoz.

hirdetés

Hullazsákban ébredt

A hullazsákban szállított nő azonban felébredt a vállalkozónál, levegőért kapkodott, így azonnal mentőt hívtak hozzá, megvizsgálták és visszavitték a hospice házba.

A szorongással és alzheimer betegséggel kezelt asszonyt december végén helyezték el a hospice házban és azóta ott kezelték.

Pár nap elteltével az egyik alkalmazott azt észlelve, hogy a beteg nem mutat életjeleket, hívta az egyik nővért, hogy mindketten megvizsgálják. Azt tapasztalták, hogy az asszonynak nincs pulzusa és nem is lélegzik.

Ez a vizsgálat mindössze öt percet vett igénybe, melynek során azt állapították meg, hogy a beteg elhalálozott.

A hatósági vizsgálat azonban arra a következtetésre jutott, hogy az illetékesek nem a megfelelő gondossággal jártak el, így 10.000 dollárra birságolták meg az intézményt.

Nem ez az első eset azonban, hogy bírságot szabtak ki a hospice házzal szemben.

Egy helyi lap tavaly megírta, hogy februárban 500 dollárra bünették az intézményt, mert rosszul tanították be az alkalmazottakat, és nem a kellő gondossággal ellenőrizték az előéletüket.

Amennyiben tetszett a cikk, illetve más hasonló híreket is szívesen olvasna, itt lájkolhatja FB oldalunkat

Kapcsolódó anyagok:

Saját temetésén kezdett dörömbölni a halottnak hitt nő a koporsójában

A boncolás előtt tért magához egy férfi, akit három orvos is halottnak nyilvánított

Forrás - A nyitókép csak illusztráció, forrás: vecteezy 

TOP 5