Skip to main content
Malcolm Robinson UFO

A kép csak illusztráció (Forrás: Unsplash)

Először nem hitt az ufókban, ma már másképp gondolja Malcolm Robinson, aki 45 éve kutatja a füldönkívüliek létezését, írt erről a Mirror.

A ma már több könyvet is a témában publikáló kutató 20 évesen hülyeségnek gondolta az idegenek létezését, és arra gondolt, ezt be is fogja bizonyítani.

hirdetés

Nemsokkal ezután azonban másképp kezdett el gondolkodni a témáról, ma pedig már egyenesen úgy véli, az emberiségnek tartania kell a földönkívüliektől.

Sok jelenségről ugyan sikerült kiderítenie az elmúlt évtizedekben, hogy reális magyarázattal bírnak, akadtak azonban szép számmal olyanok is, amikre ma sincs semmilyen racionális okfejtés.

Robinson elméletében külön kitért az emberrablással is együttjáró esetekre, ebből pedig arra az egyedüli következtetésre jutott, miszerint az idegeneknek kell, hogy legyen egy terve az emberiséggel, ami egyáltalán nem tűnik békésnek.

A szakértőnek eddig már 10 könyve jelent meg a témában, rendszeresen előadásokat tart Britanniában és Amerikában, nézeteit pedig híres emberekkel is meg szokta vitatni, így például a témával szintén foglalkozó Steven Spielberggel.

Amennyiben tetszett a cikk, illetve más hasonló híreket is szívesen olvasna, itt lájkolhatja FB oldalunkat

Kapcsolódó anyagok:

Egy orosz kutatócsoport megvizsgálta, mi történt azokkal, akiket elraboltak az ufók

Forrás - A nyitókép csak illusztráció, forrás: Photo by Mathis Jrdl on Unsplash 

TOP 5