Skip to main content
Li Shu Kína "lying flat"

A kép csak illusztráció (Forrás: Unsplash)

Li Shu pár hónapja úgy döntött, hogy eladja lakását és ingóságait, majd az utcára költözik, és ezentúl ott fog élni, írja az scmp.com. 

A „lying flat“ mozgalom

A „lying flat“, azaz a „földön fekvés“ mozgalom, úgy látszik, egyre erősebbé válik Kínában, hisz Li is úgy döntött kb. 200 nappal ezelőtt, hogy csatlakozik, azaz végleg kiszáll a mókuskerékből.

hirdetés

A történet még 2018-ban kezdődött

A fiatal férfi még 2018-ban mondott fel a szecsuáni munkahelyén, majd megpóbálta fenntartani kisebb munkák bevállalásával a lakását és az addig megszokott életszínvonalát, egy idő után azonban be kellett látnia, hogy ez nem megy hosszú távon, így döntő elhatározásra jutott.

Eladta szinte mindenét, csak a legszükségesebb holmijait tartotta meg, és az utcán, egy használaton kívüli parkolóba költözött, hogy ott folytassa az életét, miközben egy sátorban lakik.

Hogy az új életszínvonalat fenn tudja tartani, rendkívül keveset költ, kb. napi 500 forintot, olcsó ételeket eszik, amit egy kis tűzhelyen ő főz meg magának, ugyanakkor köszöni szépen, nagyon jól érzi magát a bőrében.

Ahogy fogalmazott a lapnak:

Én így döntöttem. Amikor felhagysz a nehezen teljesíthető elképzeléseiddel, megbékélsz önmagaddal, és hamar hozzászoksz az új életedhez, ami nagyon pihentető.

Barátai próbáltak neki segíteni, kölcsönt, lakhatást is bizosítottak volna számára, ő azonban nem kért ebből, továbbra is az utcán él. Takarékosan, kevés pénzből, közben élvezi az új életét.

A „lying flat“ mozgalom egyfajta válasz az (új) munkahelyi kultúrára Kínában, mely egyre népszerűbb a fiatalok közt. Szerintük a pénzügyi vagy a szakmai sikerek helyett elég csak a minimumot elérni az életben, azaz végleg kiszállni a mókuskerékből.

Amennyiben tetszett a cikk, illetve más hasonló híreket is szívesen olvasna, itt lájkolhatja Facebook oldalunkat

Kapcsolódó anyagok:

Ők kiszálltak a mókuskerékből - a MEGOLDÁS!

Forrás - A nyitókép csak illusztráció, forrás: Photo by Haugenzhays Zhang on Unsplash

TOP 5