Skip to main content

 

Csak ismerni kell a fogyasztói társadalom szokásait, jól kalkulálni a jövőt, és létrejöhet a bombaüzlet.

Mindenki a maga szerencséjének a kovácsa, mely magyar közmondás jól illik annak a startup cégnek a tulajdonosaira, akiktől a Google most kívánja megvenni a vállalatot a The Information szerint.

hirdetés

Mivel foglalkozik az Impossible Food?

Semmi mással, mint vegetáriánus hamburgerek gyártásával. Ezt úgy érik el, hogy "mellőzik" a húst és a sajtot a végtermékből, illetve olyan élelmiszer alapanyagokkal helyettesítik azokat, melyek ízre és illatra hasonlítanak a "normál" hamburgerhúsra és sajtra. Hogy ez milyen ennivaló lesz valójában, nem tudhatjuk, a gyorséttermi startup cég még csak a kísérletezgetés fázisában van.

Ha a Google megveszi ezt a vállalatot, reklámjaiban nyilván a környezetvédelemre és a fenntartható fejlődésre fog hivatkozni, miszerint így lehet megmenteni a világot, hisz a hús előállítása, mint tudjuk, jóval költségesebb, mint a növényeké, az emberiség ellátása, etetése pedig a túlnépesedés miatt egyre komolyabb gond napjainkban. Ha a hús már luxuscikk lesz a jövőben, - és e tekintetben a Google már nyilván a távoli jövőbe tekint -, az egyszerű fogyasztó lehet, hogy egész életében csak vegetáriánus hamburgert fog enni, így nem is tudja majd annak ízét összehasonlítani a húsos és sajtos változattal.

Az Impossible Food vélhetőleg a kísérletezgetés utolsó fázisában lehet, a Google számára pedig meggyőzőek az eredmények, hisz nem kevesebb, mint 200-300 millió dollárt kíván adni a cégért, rossz nyelvek szerint inkább az üzleti titkot képező eredményekért. A (leendő) vevő és eladó egyelőre még nem erősítette meg a vételi, illetve eladási szándékát, de szakértők szerint az üzlet végkifejlet előtt áll.

Kérdés, mit szól majd a szintetikus végtermékhez a jóléti társadalmak hamburgerhúshoz és sajthoz szokott fogyasztója.

Amennyiben tetszett a cikkünk, illetve más hasonló híreket is szívesen olvasna, itt lájkolhatja oldalunkat!

Kapcsolódó cikkeink:

Forrás

A képen "hagyományos" sajtburger látható, forrás: pixabay

TOP 5