Ha nincs munkád külföldön, teremts magadnak, vallja ezt az a fiatalember, aki fotósként próbált szerencsét Londonban.

Csak úgy sugárzik Romsics Balázsból a pozitív életszemlélet, az angol fővárosban töltött megpróbáltatásait mintegy viccesen, humorosan szemléli, úgy is beszél róla, amint belekezd mondókájába.

Magyarországon divatfotósként nem könnyű érvényesülni, ezért gondolt egyet és mint ahogy számos más magyar is, eldöntötte, Londonban vállal munkát, emellett pedig fotókat készít és kiadók ajtaján kopogtat, vennének-e képeiből. Úgy néz ki, számos megpróbáltatás után tervei valóra válnak.

Képeivel, főleg azokkal, melyek Londont mutatják, egy jól prosperáló FB csoportban  találkoztam először, és mindjárt felkeltették az érdeklődésemet. Készít azonban más fotókat is, főleg emberekről, arcokról, divatról, koncertekről, de még éltető elemünkről, a vízről is.

Nemcsak a fotók tetszettek meg azonban ebben a fiatalemberben, hanem az életről alkotott filozófiája is. Ezt úgy is megfogalmazhatnánk, hogy „aki mer, az nyer”. Balázs nem keseredett el, mikor azt tapasztalta Londonban, hogy ott sincs kolbászból a kerítés, és bizony a megélhetésért, az érvényesülésért ott is keményen kell dolgozni. Nem tért haza Magyarországra a sebeit nyalogatva, és nem (csak) a körülményeit okolta, mint általában mások, hanem rendre próbálkozott, így az a poszterkereskedő cég, melynél most dolgozik, kiadja első sorozatát, ebből pedig már neki is komoly jutaléka származhat.

Arról, hogy milyen nehéz egy „idegen” országban vállalkozni, mégis miért könnyebb, mint Magyarországon, egyáltalán hogyan érvényesülhet az, aki szeretne, itt lehet bővebben olvasni, illetve egy olyan filmet is megtekinteni, mely különböző emberek sorsán keresztül dolgozza fel a témát.

Ha beindul az üzlet

Bár még nem járunk, nem járhatunk a „sikertörténet” végén, és így nem is tudunk írni, csak a kezdeti sikerekről, mégis megelőlegezzük a bizalmat, hisz ezek a fotók annyira jók, hogy önmagukat is eladják. Remélhetőleg már a közeljövőben arról írhatunk, hogy Balázs saját vállalkozást indíthat Londonban.

Facebook-on itt találhatjátok meg az Imm Photo-t, ha további képekre vagytok kíváncsiak vagy lájkolni szeretnétek az oldalt, de a művész munkái láthatók az Instagramon vagy a Twitteren is.

Amennyiben tetszett a cikkünk, illetve más hasonló híreket is szívesen olvasna, itt lájkolhatja oldalunkat!

Kapcsolódó cikkeink:

Forrás

Főkép: hétköznapi emeletesbusz

2. kép: modell

3. kép: A Tower-híd 

TOP 5

Ne maradjon le
egy hírről sem

utajovobe.eu
Rendszerezett a fenntartható fejlődés oktatásához is felhasználható tudás. Segíti az oktatók környezeti nevelésének beépítését az oktatott tantárgyakba.

Copyright © 2011 Fenntartható fejlődés gyakorlati szemmel - Útajövőbe.eu. Minden jog fenntartva.
Weboldal programozás, karbantartás SelfMed.pro. Villám tárhely Szerver.eu