Bár a hivatalos időjárásjelentés inkább azt hangsúlyozta tegnap is, hogy egészen vasárnapig tombolni fog a kánikula, záporra vagy zivatarra pedig csak elvétve kerülhet sor az országban, Debrecenben tegnap mégis akkora eső esett este 7-8 óra körül, hogy még másnap, azaz ma délután is láthatók voltak a nyomai.
A beborulást és a dörgés, villámlást tapasztalva péntek este tévézésről tehát térképre váltottunk, és mindjárt azt tapasztaltuk, hogy az ország más részein is beindult az enyhülést hozó esőzés. Debrecenben este 8-ra teljesen felfrissült az idő, kb. 20 fokot mértünk a szabadban.
Most szombat este szinte ugyanaz a folyamat játszódik le, megint beborult az ég és mennydörög, (18.40-kor) pedig már csepereg az eső.
Hála a technikának mi is követhetjük térségünk felett az időjárást, és a FB-on erről tájékoztatást is adhatunk azoknak, akik szintén alig várják az enyhülést hozó esőzést. Ide kattintva láthatod, nálatok esik-e az eső, jön-e a vihar, vagy sem. Természetesen a térkép Európa más országait is mutatja, nemcsak hazánkat.
Amennyiben tetszett a cikkünk, illetve más hasonló híreket is szívesen olvasna, itt lájkolhatja oldalunkat!
Kapcsolódó cikkeink:
ÍGY HALAD ÁT A HIDEGFRONT, ITT KÖVETHETED LÉPÉSRŐL LÉPÉSRE!
FURCSA IDŐJÁRÁS, 50 FOKOS KÜLÖNBSÉGET MÉRTEK EURÓPÁBAN