Skip to main content
napelemes rendszer elszámolás

Melyek a napelemes rendszerek szaldó elszámolásának friss aktualitásai, amelyekkel érdemes tisztában lenni ingatlantulajdonosként? Illetve melyek azok a tévhitek és félreértések, amelyek helyett inkább a tisztább képet kellene látni?

Pontosan ezzel a kérdéskörrel foglalkozunk részletesen a bejegyzés keretei között. Tesszük ezt már csak abból a megfontolásból is, hogy meglehetősen forró volt ez a téma az elmúlt hónapok során. Lássuk, mivel lehet számolni jelenleg.

Ami jelenleg mérvadó információ a szaldó elszámolás témakörében

Megannyi hír, álhír és tévhit lengte körül a témakört az elmúlt hónapok során. Ellenben Lantos Csaba energiaügyi miniszter szeptember 8-án tett egy fontos bejelentést, amit bátran lehet mérvadónak tekinteni.

Mondjuk olyankor, amikor a Wagner Solar Hungária SolarEdge inverterek és napelem rendszerek telepítése kapcsán a megtérülést fontolgatjuk. A kommunikáció szerint megvan a lehetőség az éves elszámolás fenntartására minden már meglévő beruházásnál.

Plusz a bejelentés alapján a szaldó elszámolás azoknál is elérhető opció, akik az erre vonatkozó igény benyújtását a fent említett időpontig megtették. Ezenfelül meglévő rendszereknél a telepítéstől számított 10 éven keresztül fenntartják az éves szaldó elszámolás módját.

Opció-e a szaldó elszámolás annak, aki most ad le igényt a telepítésre?

Ennél a forgatókönyvnél már egy másik konstrukcióval lehet kalkulálni. Magyarul, aki 2023. szeptember 7-e után ad le napelemes rendszer kiépítésére vonatkozó igényt, számára az úgynevezett bruttó elszámolás lesz érvényes.

Egész pontosan január elsejével szükséges bevezetni a szóban forgó bruttó elszámolási rendszert. Így lehet tehát számolni abban az esetben, ha mostanra jutottunk el a telepítés lehetőségének fontolgatásáig.

A miniszteri közlemény alapján ebben a keretrendszerben a részletek kidolgozásáig még egy kis türelemre lesz szükség. Ezzel együtt ígéretet tett rá, hogy szeretnék ösztönözni az újonnan belépőket is, úgyhogy ennek megfelelően aktívan kutatják a lehetőségeket.

A szaldó elszámoláson túl mikorra térülhet meg a napelem telepítés?

Ez szintén egy olyan téma, amellyel kapcsolatban megannyi tévhit keringett a köztudatban csak az elmúlt hetek és hónapok során. Fontos, hogy olyan túlzásoknak ne üljünk fel, minthogy évszázados távlatokban prognosztizálható csak a megtérülés.

Még a bruttó elszámolás keretei között is az a reális forgatókönyv, hogy egy korszerű rendszer akár 10-20 év alatt visszatermeli a telepítésre fordított kiadásokat. Hozzá kell tenni gyorsan, hogy ez még mindig csak az érem egyik oldala.

Merthogy ott van az a szempont is, miszerint a napelem telepítés egyértelműen hozzáad egy ingatlan értékéhez. Nem beszélve arról, hogy a mindennapi használat kényelme is fejlődhet egy ilyen jövőbe mutató döntésnek köszönhetően.

Szponzorált tartalom - Hirdetés (x)

TOP 5