Skip to main content

Kép forrása: DEPOSITPHOTOS.COM

A Toyota Motor szerdán 9%-kal megemelte teljes éves működési nyereség-előrejelzését, jelezve, hogy képes lesz kezelni az esetleges amerikai vámok hatásait.

Így a világ legnagyobb autógyártója a 2025 márciusáig tartó pénzügyi évre vonatkozó profit-előrejelzését 4,7 billió jenre (30,7 milliárd dollár) emelte az eddig várt 4,3 billió jen helyett, írja a Reuters.

hirdetés

A módosítás tükrözi a Toyota azon lépéseit, hogy növelje nyereségtermelő képességét az ösztönzők visszafogásával, az árak emelésével és a gyártás stabilizálásával – áll a vállalat prezentációs anyagaiban, ugyanakkor a gyengébb jenből is előnyt remél.

Üröm az örömben

A Toyota a módosítást annak ellenére tette meg, hogy a harmadik negyedéves eredményei elmaradtak a várakozásoktól, és immár a második egymást követő negyedévben csökkenő nyereséget könyvelt el.

A december végével zárult három hónap működési nyeresége 1,22 billió jen volt, ami 28%-os csökkenést jelent az egy évvel korábbihoz képest. Ez elmaradt a LSEG felmérésében szereplő kilenc elemző által becsült 1,42 billió jenes átlagtól.

Amerika és Kína

Az elmúlt negyedévekben a Toyota profitját főként az Egyesült Államokban és más nagy piacokon tapasztalható erős hibridjármű-kereslet növelte.

Régiók szerinti bontásban Észak-Amerikában – amely magában foglalja a Toyota legnagyobb piacát, az Egyesült Államokat – a működési eredmény 63%-kal csökkent a pénzügyi év első kilenc hónapjában, főként az alacsonyabb értékesítési volumen és a magasabb személyi költségek miatt.

Kínában szintén visszaesett a működési eredmény ebben az időszakban, mivel a Toyota növekvő marketingköltségekkel próbálta megőrizni piaci részesedését az egyre erősebb kínai versenytársakkal szemben.

Új gyár épül Sanghajban

A vállalat közölte, hogy egy teljes mértékben saját tulajdonú vállalatot hoz létre Sanghajban elektromos járművek és akkumulátorok fejlesztésére és gyártására luxusmárkája, a Lexus számára. A termelés 2027-ben kezdődik, és az éves kapacitás kezdetben körülbelül 100.000 jármű lesz.

Eredmények

A Toyota a múlt héten jelentette be, hogy globális csoportszintű járműeladásai 2024-ben elérték a 10,8 millió darabot, amivel immár ötödik egymást követő éve a világ legnagyobb autógyártója.

A Toyota részvényárfolyama az eredményközlés előtti percekben még 1,5%-os emelkedést mutatott, majd a publikálás után rövid időre visszaesett, de ezt követően ismét emelkedni kezdett. A papír 4,7%-os pluszban, 3 008 jenes árfolyamon állt 05:21 GMT-kor.

Kapcsolódó anyagok:

Ezek a legnépszerűbb autók a világon, illetve hazánkban

A nyitókép csak illusztráció, forrás: Photo credit: Depositphotos.com

TOP 5