Skip to main content

Piramisnak tűnő formákat fedezett fel néhány napja egy műholdképes régészeti kutató a Google Earth segítésével Egyiptomban. Angela Micol két, egymástól 90 mérföldre található helyszínen fedezett fel jellegzetes elrendezésű buckákat, amiből arra következtet, hogy a műholdképeken domboknak tűnő alakzatok valójában piramisokat takarnak.

A kutatónő Felső-Egyiptomban találta meg az egyik lehetséges helyszínt, nagyjából húsz kilométerre Abu Sidhum városától. A Nílushoz közel eső területen két nagyobb, nagyjából 76 méter széles és két kisebb, 30 méter széles bucka található, amik egy nagyobb, nagyjából 190 méter széles, háromszög alakú és sík felületű domb köré rendeződnek.

A háromszög alakú bucka kiterjedése mintegy háromszorosa a gízai nagy piramisnak, közelebbről megvizsgálva pedig két kör alakú, nagyjából 6 méter kiterjedésű alakzat látható a felszínén, nagyjából a háromszög közepén.

A másik lehetséges komplexum az Abu Sidhum-i helyszíntől 144 kilométerre északra, a Fayoum Oázis közelében található. A négy oldalú, csonkított, nagyjából 46 méter széles buckában a kutatónő szerint az volt a feltűnő, hogy méretéhez képest oldalai szokatlanul egyenletesek és felülről nézve piramis-szerű hatást keltenek.

(Aki térképen is meg szeretné nézni a helyszínt, kattintson ide: Abu Sidhum nagyobb térképen való megjelenítése)

A teóriát az is alátámasztja, hogy a hely mindössze másfél mérföldre fekszik Dimai ősi városától, a buckák sötét színe pedig arra utal, hogy anyagösszetételük megegyezik a város sártéglából és kőből épült falaival. A helyszínen további három, logikus elrendezésű bucka látható, a kutatónő szerint ezek átlós elrendezése a gízai piramisokhoz hasonló.

A Discovery News szerint a Micol által felfedezett két helyszín egyelőre felderítetlen. A kutatónő szerint a képek magukért beszélnek, de ahhoz, hogy erről megbizonyosodjanak, természetesen terepmunkára is szükség lesz, ezért a megfigyeléseit tovább küldte egyiptológusoknak és kutatóknak.

A kutatónőnek egyébként nem ez az első érdekes felfedezése a Google Earth segítségével, korábban egy lehetséges víz alatti város romjait is megtalálta a Közép-Amerikában található Yucatán-félsziget közelében.

Forrás: http://index.hu/tudomany/tortenelem/2012/08/13/eddig_ismeretlen_piramisokat_talaltak/

TOP 5