Skip to main content

 

Már pár csepp olaj is rendkívül káros és veszélyes lehet a korallzátonyok halaira, írja a Nature Ecology & Evolutionben megjelent új tanulmány. Ráadásul nemcsak a közvetlen fiziológiai hatások miatt, hanem a szennyezés az állatok viselkedését is befolyásolja.

A tudósok hat különböző halfajt vizsgáltak, és azt tapasztalták, hogy a vízben lévő akár minimális olajkoncentráció is negatívan befolyásolja a halak viselkedését: egyszerűen az olaj miatt hajlamosabbak veszélyes helyzetbe hozni magukat.

Az olaj károsabb, mint gondoltuk

Az eddig is nyilvánvaló volt, hogy az olajszennyezés káros minden élőlényre. Az azonban új, hogy a halaknál az is negatív hatással jár, ha az olaj koncentrációja mindössze 2-5 milliárdod a vízben (mintha pár csepp olajat elkevernénk egy medencényi vízben).

Az újszülött halak mindössze 10 százaléka éri meg a kifejlett kort még normál körülmények között is. A fiatal példányoknak meg kell tanulniuk megkülönböztetni a barátot az ellenségtől, adoptálni kell az olyan védekező magatartásokat, mint a csoportban úszás, a mozgás minimalizálása a nyílt vízben, valamint gyorsan el kell úszniuk a veszély elől.

A több hetes kutatás azonban azt az eredményt hozta, hogy az olajszennyezésnek kitett halak a fent felsoroltak mindegyikében rosszul teljesítettek még akkor is, ha ragadozó volt a közelben. Továbbá az olaj negatív hatást gyakorol a halak növekedésére, valamint a túlélő és letelepedési magatartásukra (az a képesség, amivel megfelelő élőhelyet találhatnak maguknak).

Ez mindenkinek rossz

A zátonyoknál élő halak nélkülözhetetlenek a zátonyok számára, ugyanis ők fogyasztják el azokat az algákat, amik károsak a korallokra. Halak nélkül korallzátony sincs. 

Az utóbbi 35 évben a korallvilág majd egyötöde eltűnt, a maradék fele pedig várhatóan elpusztul. Ennek ellenére sok kormány továbbra is engedélyei az ipari tevékenységeket az érzékeny zátonyi élőhelyek közelében

– mondta Jacob Johansen, a kutatás vezetője. 

Ráadásul a halaktól és a korallzátonyoktól több százmillió ember bevétele (turizmus) és élelme függ, még ha ez utóbbi nem is feltétlenül annyira jó a zátony élővilágának (bár még mindig jobb, mint az olajjal nyakon önteni őket).

Forrás -  Nyitókép: Ullstein Bild

TOP 5