Skip to main content

 

Drámaian csökkent a légszennyezés mértéke Kínában a NASA legújabb műholdképei alapján.

A felvételeken az látszik, hogy az ország bizonos részein a tavalyi év ugyanezen időszakával összehasonlítva mennyivel kevesebb a nitrogén-dioxid. 

A nitrogén-dioxid leginkább a gépjárművek és ipari létesítmények által kibocsátott környezetszennyező gáz, és a szakemeberek szerint jól látszott, hogy először Vuhan környékén kezdett csökkenni, majd az egész országban. 

A légyszennyezés csökkenésének kezdete egybe esett a szállításra, közlekedésre és ipari tevékenységre bevezetett korlátozásokkal, és azzal, mikor több ezer ember került karanténba. 

Fei Liu, a Nasa Goddard űrrepülőközpontjának légiközlekedési kutatója elmondta, hog még sosem látott olyan eseményt, ami ilyen látványos változást okozott volna ilyen nagy területen.

A nitrogén-dioxid csökkenése megfigyelhető volt a 2008-as gazdasági recesszió alatt is, de közel sem ilyen mértékben.

A kutatásban figyelembe vették azt is, hogy a kínai holdújév miatt egyébként is csökken valamelyest a légszennyezés, de még ehhez képest is drámai a változás. 

A koronavírus miatt több város is szellemvárossá alakult, miután a tömeges koronavírusos megbetegedések miatt lezártak több várost.

A vírus miatt már több mint 2900 ember halt meg, többségük Kínában, ahol nagyjából 80 ezer megbetegedést regisztráltak.

A leállások nem csak Kína, de az egész világ gazdaságát veszélyeztetik. 

Forrás - Nyitókép: NASA

TOP 5