Skip to main content

Megéltünk szebb időket is. Olyanokat, amikor pár száz éve még Európa éléstára voltunk, és az angolok is a Bakonyból szállították a kizárólag makkon nevelt disznó húsát szigetországukba. Innen a név eredete is, eztán kezdtük el, mi, magyarok, a sok finomság közül a szalonnát az angol jelzővel illetni.

Nemes egyszerűséggel az angolok ugyanis a Bakony után a bacon nevet adták a terméknek, amit mi lefordítva ugyanazt az árut bacon szalonnaként, azaz szalonna szalonnaként, és nem bakonyi szalonnaként aposztrofáltunk. Jó ez így? Tán nem, de úgy gondoljuk, az angol szalonna precízen adja vissza e disznyóság nevét, ugyanakkor akkora problémát nem okoz az elnevezésekből származó kavalkád a mindennapos kereskedelemben, hogy ezen túl az előre csomagolt, tartósítószerrel bőven megáldott terméket emiatt kellene kritizálnunk.

hirdetés

A tartósítószer miatt már inkább élhetnénk kritikával, de ahogy megjegyezte nemrég egy őstermelő, másképp, azaz bolti kereskedelmi forgalmat feltételezve, nem is igen lehetne a szalonnát másképp, csak tartósítva értékesíteni.

A piaci, őstermelői kereskedelem azonban más, ott a vékonyra szeletelt angol szalonnából nyugodtan vehetünk a sonka mellé vegyszermentes változatot is, akár meg is kóstolhatjuk. Így jár el pl. Binder Csaba, csolnoki őstermelő is a Lehel téri piacon, a földszinten, ahol sertés és mangalica, valamint mangalica/marha kolbászokból és szalámikból is vásárolhatunk, erőset vagy csemegét, tetszés szerint.

Egyszóval jól jön nekünk, ha a tipizált, tartósítószerrel terhelt bolti termék mellett, - mert az is kapható a Lehelen, vagy más vásárcsarnokban -, lassan minden piacon bővül a paletta őstermelői disznyóságokkal, hisz bőven akad olyan vásárló, aki ma már a minőséget tartja szem előtt, illetve a vegyszermentes változat vételét.

A legjobb minőség persze itt is a bio, melyet az őstermelő szintén forgalmaz, viszonteladóként. E körben nem megy ritkaságszámba, hogy az igényes vásárló akár 6-8 ezer forintot is fizet a mangalica vagy szürkemarha szalámi kilójáért, míg az őstermelői termékek jóval olcsóbban, bárki számára elérhető.

Kiváló minőségű angol szalonnát Knyihár Úrnál is vásároltunk nyáron, a Vidéki Mustrán. Érdemes hozzá ellátogatni, és szemügyre venni a termékeit, köztük kedvencünket, az angol szalonnát is. Első körben akár virtuálisan is, ahol az is kiderül, mit hol lehet megvásárolni...

Béer

Kép

TOP 5