Skip to main content

 

Az elmúlt években az alternatív tejforrások – szója, mandula, rizs – megváltoztatták a tejipart, és most a Ripple termékével egy újabb alternatív növényi tej kerülhet a háztartások hűtőjébe.

2015-ben a tehéntejből készült termékek értékesítése hét százalékkal (17,8 milliárd dollár) esett vissza, és 2020-ra várhatóan további 11 százalékkal fog csökkenni a Mintel piaci ügynökség szerint.

hirdetés

Ezzel szemben a mandulatej 250 százalékkal növekedett 2011 és 2015 között.

Ugyanakkor az alternatív növényi tejek terjedését gátolják az íz, állag, és összetételére vonatkozó különbségek: a szójatej kicsit krétás állagú, ráadásul genetikailag módosított, a mandulatej egyharmad fehérjét tartalmaz a hagyományos tejhez képest, ráadásul óriási vizet igényel, míg a rizsnek kellemes az íze, de nagyon alacsony a fehérjetartalma.

A Ripple egy teljesen új terméket kínál, ráadásul a Google és a Szilícium-völgy legnagyobb befektetői állnak mögötte 44 millió dollárral.

A 2016 áprilisában indított cég már 2,5 millió üveget adott el, és 20 millió dollár bevételt termelt az egyszerű sárgaborsóból készült növényi tejjel. Ráadásul a sárgaborsót nagyon egyszerű termeszteni és meglepően tiszta ízzel rendelkezik.

A cég megálmodója Adam Lowry és Neil Renninger. Ők 2014-ben látták meg a lehetőséget a tejtermékek piacán.

Az élelmiszer-rendszer a világ széndioxid-kibocsátásának 20 százalékát képviseli, és a tejtermelés ennek a negyede. A hatás hatalmas, több mint a marhahús, több mint a csirke, a tejtermékek valójában a legnagyobb mértékben járulnak hozzá a széndioxid-kibocsátáshoz"– mondta Neil Renninger a Bloombergnek.

Lowry és Renninger olyan termékeket kerestek, amelyeknek jobb az íze, és környezetbarát megoldás a többi alternatív növényi tejhez képest. Azt állítják, hogy az élelmiszeripari vállalkozások nem költenek sok pénzt kutatás-fejlesztésre, hogy jobb termékeket hozzanak létre.

A Ripple alapítói a technológia révén hoztak létre egy újfajta ételt – éppen olyat, mint a húsnélküli hamburger –, de a páros szerint a legtöbb növényi étel nem túl kellemes, és nem tartalmaz elég tápanyagot, ráadásul a tejtermékek rendszerint alacsony fehérjetartalmúak, gyengék és krétás ízűek.

A Renninger saját fejlesztésű eljárásával kezdtek el kísérletezni, hogy így nyerjenek ki fehérjét növényekből, azonban a legtöbbnek rettenetes íze volt. Ezután próbálták ki a sárgaborsót, aminek olcsó a termesztése, ráadásul egyáltalán nincs intenzív íze.

Az eredmény egy olyan ital lett, amelynek koncentrált porított tej íze van, valamint sima és krémes textúrája.

A sárgaborsóból készült tej ugyanannyi fehérjét biztosít, mint a tehéntej (8 gramm adagonként, ami egyezik a szójatejével, és sokkal magasabb, mint a madulatejé). De ami igazán egyedülállóvá teszi ezt a terméket, az az ökológiai lábnyom.

Kutatásaik szerint egy üveg (kb. 1,4 literes) Ripple – ami száz százalékig újrahasznosított anyagból készül – 1,6 kilogramm szén-dioxid-kibocsátást és 3.500 liter vizet takarít meg a tehéntejhez képest. Az eddig eladott 2,5 millió Ripple termék révén majdnem 3,2 millió kilogrammal kevesebb szén-dioxid került a levegőbe – ez egyenértékű azzal, mintha egy év alatt 600 autó tűnne el az utakról.

A Ripple tej többféle ízben van már: eredeti és cukrozatlan tej, csokoládés ízű, valamint vaníliás tej. Idén télen pedig a cég bővíti a termékpalettáját, és görög jellegű joghurtokat fog előállítani különböző ízesítéssel.

És bár a legnehezebb kihívás még mindig az, hogy a vásárlók kipróbálják a terméket, a Ripple jelenlegi ára túl magas – 25 százalékkal magasabb, mint a szójatej, és 30 százalékkal magasabb, mint a hagyományos tehéntej. De Renninger szerint hamarosan kevesebb költségből tudják majd előállítani a tejet, és ezáltal a termék olcsóbb lesz majd, mint a hagyományos tej.

Amennyiben tetszett a cikk, illetve más hasonló híreket is szívesen olvasna, itt lájkolhatja FB oldalunkat

Kapcsolódó anyagok: 

Forrás - Kép: ripplefoods.com

TOP 5