Skip to main content

könnymentes Sunions hagyma szeletelés  

Megkönnyebbülhetnek a brit szakácsok, akiknek az életét eddig megnehezítette a hagymaszeletelés. Először érkezik ugyanis az ország boltjaiba a „könnymentes" hagyma, amely elvileg egyáltalán nem okoz semmiféle irritációt.

A Waitrose szupermarketekben hamarosan elérhetővé válik az úgynevezett Sunions hagyma, amely amellett, hogy barna és édes, elvileg nem okoz semmiféle irritációt, vagyis azt ígéri, hogy vége a könnyeknek szeletelés közben – írja a The Guardian.

hirdetés

AZ ÚJ HAGYMÁT AZZAL A SZLOGENNEL REKLÁMOZZÁK, HOGY „EGYETLEN KÖNNYCSEPP NÉLKÜL", ÉS A TERMÉKET TÖBB MINT 30 ÉV ALATT TÖKÉLETESÍTETTÉK.

A britek egyébként eddig is igyekeztek mindent megtenni, hogy elkerüljék a hagyma aprításakor felszabaduló gőzök által kiváltott szemirritációt.

A hétköznapi trükkök között van a hagyma előzetes fagyasztóba helyezése vagy vízbe áztatása, de vannak, akik egyenesen úszószemüvegben szeletelnek. A Waitrose testvérlánca, a John Lewis pedig 23 fontért (kb. 10 ezer forint) árul páramentes lencsékkel ellátott, speciális „hagymaszeletelő szemüveget".

Bár a Sunions megoldást kínálhat a problémára, sőt, az átlagosnál édesebb íze miatt a felhasználhatósági köre is igen széles, az ára valószínűleg elég borsos lesz. A Sunions ugyanis sokkal drágább, mint egy átlagos hagyma.

EGY HÁRMAS CSOMAG 1,50 FONTBA KERÜL (HAGYMÁNKÉNT 50 PENNY), AMI JELENTŐSEN MEGHALADJA A WAITROSE SAJÁT MÁRKÁS HAGYMÁJÁNAK 14 PENNYS ÁRÁT.

Mindazonáltal a „könnymentes" hagymák kifejlesztéséért vívott verseny hosszúra nyúlik vissza az időben. A tudósok világszerte, évtizedek óta dolgoznak különféle prototípusokon. A Sunionst négy éve vezették be az Egyesült Államokban, és tavaly jutott el Európába. A márkát már számos spanyol kiskereskedelmi lánc felvette a kínálatába.

A Sunions hagymát eredetileg a Bayer mezőgazdasági óriás fejlesztette ki, de mostanra a BASF vegyipari cég tulajdona. A vállalat közlése szerint a Sunions nem genetikailag módosított hagyma, hanem kevésbé csípős fajták évtizedeken át történő keresztezésének eredménye.

Amennyiben tetszett a cikk, illetve más hasonló híreket is szívesen olvasna, itt lájkolhatja FB oldalunkat

Kapcsolódó anyagok: 

Forrás - A nyitókép csak illusztráció, forrás: Andrea Piacquadio fotója a Pexels oldaláról

TOP 5