Skip to main content

 

Akár kulcsfontosságú összetevője is lehet a jövő környezetbarát és a fenntarthatóság elvével összeegyeztethető tulajdonságokkal bíró üzemanyagának a sör.

A Bristoli Egyetem kémikusai legalábbis megtették az első lépést ebbe az irányba, miután kísérleteik végén előrukkoltak az etanolnál jobb benzinhelyettesítővel. Amihez az alkoholok közül a sör a legjobb alapanyag.

hirdetés

Ahogy az Origo is többször megírta, az Egyesült Királyságban nagyon komolyan veszik az energiafordulatot, és azt a törekvést, hogy fokozatosan, de belátható időn belül megszabaduljanak a fosszilis hordozóktól. Kávézaccból már sikeresen állítottak elő környezetbarát bioüzemanyagot London emeletes buszai számára, de a kutatók azt ígérik, a sörre nem ez a sors vár.

Az alkohol öl, nyomorba dönt és butanol lesz

Évek óta folyik a munka Bristoli Egyetem kémiai laborjaiban annak érdekében, hogy a kutatók olyan technológiákat fejlesszenek ki, melyek a széles körben ismert etanolt butanollá alakítják.

Az etanol jelenleg világszerte az egyik legelterjedtebb alternatív üzemanyagaz Egyesült Államokban például az is megengedett, hogy legfeljebb 10 százalékos arányban keverjék azt a benzinhez.

Az etanol azonban nem tekinthető ideális helyettesítőnek. Alacsonyabb energiasűrűséggel bír, és maró hatása miatt, nem tesz jót a motornak sem. Ennél

jobb alternatíva a butanol, mely a főbb petrolkémiai mutatókat tekintve, előnyösebb tulajdonságokat mutat az etanolnál, és elő is állítható abból.

A probléma az, hogy az előnyösebb tulajdonságú butanolt meglehetősen körülményes fenntartható módon átalakítani az etanolból. A bristoli kémikusok mostani bejelentése azért is fontos, mert állításuk szerint megtalálták a megoldást arra, hogy az eljárás ne csak laboratóriumi körülmények közötti, tiszta etanollal működjön, hanem alkalmazás során is.

Öt éve van a sörnek

Duncan Wass, a kutatásokat iránytó professzor elmondása szerint, a sör – kémiai összetétele okán – a legalkalmasabb arra az alkoholok közül, hogy abból bioüzemanyag legyen. Pontosabban fogalmazva, a kutatókaz abban lévő etanolt képesek az általuk kifejlesztett katalizálási folyamattal butanollá alakítani,oly mértékben felgyorsítva a folyamatot és az abba bevonható mennyiséget, hogy az eljárás később alkalmazható legyen ipari léptékben is.

A kutatók ugyanakkor elmondták, bár a sört találták a legalkalmasabb – kémiai értelemben tekintett – anyagnak arra, hogy az eljárást kidolgozzák és teszteljék, nem céljuk, hogy ipari alkalmazás esetében is a világszerte kedvelt nedűket használják a bioüzemanyagok alapjául.

A kutatásvezető professzor jelezte, most azt vizsgálják, milyen, nem emberi fogyasztásra alkalmas anyagok jöhetnek szóba a sör helyett, amivel kidolgozhatnák a technológia ipari alkalmazását. A kutató azt is közölte, ez várhatóantovábbi öt évet is igénybe vehet most, hogy az eljárás első tesztjei sikeresek voltak.

A professzor azt is hozzátette, a sört egy olyan, kiváló és modellértékű vegyületnek tekintik – kémiai megközelítéssel –, melynek összetevői számos, jelenleg már alkalmazott eljárásban bevett alkotóelemnek számítanak. Ezért is fordult figyelmük afelé. A kutató azonban azt is közölte, társaival együtt szórakoztatónak találta, hogy a legutóbbi karácsonyi partiról a laborban maradt sört kísérletezésre használják, de nem tekintik a sör ilyen célú felhasználását komoly célkitűzésnek.

Amennyiben tetszett a cikk, illetve más hasonló híreket is szívesen olvasna, itt lájkolhatja FB oldalunkat

Kapcsolódó anyagok: 

Forrás -  A kép csak illusztráció, forrás: pixabay

TOP 5