Skip to main content

 

Március közepén a Kereskedelmi Marketing csapata az életbe lépett kötelező vasárnapi boltbezárás apropóján 430 üzlettulajdonost kérdezett meg, hogyan reagálnak a szabályozásra. Az akkor megkérdezett üzletek 63 százaléka zárva tartott, ám csak a 33 százalék számolt árbevétel csökkenéssel.

A nyitva tartó üzletek 54 százalékában korábban is jelen volt a tulajdonos, ezért nem kellett változtatni a vasárnapi személyzeten. A zárva tartó üzletek tulajdonosainak 42 százaléka úgy döntött hétköznap tovább tartanak nyitva, 47 százaléka pedig intenzívebb marketing tevékenységbe kezdett.

A felének már nem kell a régi rendszer

Hét hónappal később a marketingcsapat megismételte a felmérést 500 bolttulajdonos bevonásával. Míg a vásárlók többsége még mindig óriási felháborodással reagál, ha szóba kerül a vasárnapi boltzár, az üzletek mindössze fele gondolja, hogy vissza kellene állítani a március 15. előtti rendszert. Mind a továbbra is nyitva tartó üzletek, mind a vasárnap zárva tartók között 30 százalék felett voltak azok a válaszadók, akik növelni tudták az árbevételüket. A kutatásból kiderült, hogy a forgalomnövekedés főként azoknál az üzleteknél érzékelhető, ahol kiváló az áru-összetétel, vagy internetes áruházzal is rendelkeznek, vagy erőteljesebb marketing tevékenységet végeznek.

Változott a kép

A zárva tartó kereskedőket megkérdezték, hogyan reagáltak a kiesett napra. Itt változott a kép a márciusi felméréshez képest. Majdnem tíz százalékkal többen terveznek intenzívebb marketing tevékenységet (54,7 százalék). A hosszabb nyitvatartást csak 33 százalékuk látja megoldásnak, szemben a márciusban mért 42 százaléknál. „Meg kell tanulni a hátrányból előnyt generálni" – hívja fel a figyelmet Jagodics Rita, a Kereskedelmi Marketing vezetője. Hozzátette: biztosan sok üzletet sújt az, hogy még a nézelődő vevők is eltűntek vasárnap. Azonban aki ügyes marketinges, pl. minden pénteken vagy szombaton készít egy heti akciót, egy ajándékkal várja a vevőit, az nem fog csalódni a vasárnapi boltbezárás ellenére sem.

Amennyiben tetszett a cikkünk, illetve más hasonló híreket is szívesen olvasna, itt lájkolhatja oldalunkat!

Kapcsolódó cikkeink:

Forrás

A kép csak illusztráció

TOP 5