Skip to main content

 

A nemzetközi közösségnek fel kell ismernie, hogy valódi a veszélye egy világméretű járványnak, és a lehető leggyorsabban fel kell készülnie rá - jelentette ki a Microsoft-alapító Bill Gates szombaton, az 53. müncheni nemzetközi biztonságpolitikai konferencia (MSC) második napján elmondott beszédében.

A 2014-15-ös nyugat-afrikai ebolajárványt és az 1918-as spanyolnáthát felidézve, valamint megemlítve annak veszélyét, hogy terroristák kifejlesztenek valamilyen vírust, Gates valószínűnek nevezett egy világméretű katasztrófát.

A járványügyi szakemberek azt mondják, hogy egy levegőben terjedő vírus kevesebb mint egy év alatt elpusztíthat 30 millió embert, és valószínű, hogy a következő 10-15 évben fel fogja ütni a fejét egy ilyen járvány. Azáltal, hogy nem veszünk tudomást az egészségügyi és a globális biztonság közötti kapcsolatról, veszélybe sodorjuk magunkat

- jelentette ki Gates, aki arra kérte az országokat, hogy fektessenek be az olyan technológiák kifejlesztésébe, amelyekkel néhány hónap alatt le lehet gyártani nagy mennyiségű vakcinát.

Gates szerint ugyanolyan komolyan fel kell készülni fel egy világméretű járványra, mint amilyen komolyan felkészült a világ egy esetleges atomtámadásra a hidegháború idején.

Mint mondta,

egy világméretű járványra való felkészülés költségét évi 3,4 milliárd dollárra (986 milliárd forint) becsülik. Egy pandémiával azonban évente akár 570 milliárd dollár (165 ezer 300 milliárd forint) kár érheti az emberiséget.

Bill Gates rendszeresen adományoz nagyobb összegeket egészségügyi célokra, tavaly júliusban az eddigi 9 milliárd mellé újabb 5 milliárd dollárt adott a HIV-fertőzés megelőzésére és az AIDS kezelésére Afrikának.

Forrás - A kép csak illusztráció, forrás: pixabay

TOP 5