Skip to main content

 

A legtöbb ember nem egy álmos walesi kisvárosra gondol, ha a globális divatipar jut az eszébe. Mégis, a Cardiganban található Hiut Denim Company az elmúlt öt évben a farmergyártás kiemelkedő alakjává vált.

A walesi cég termékeit olyan divatfellegvárakban vásárolják már, mint New York, Párizs, London vagy Melbourne. Ráadásul minden megrendelés a Hiut weboldalán keresztül zajlik.

hirdetés

A 15 fős személyzet kézzel vágja és varrja a nadrágokat, az indigó színű alapanyag pedig Törökországból és Japánból érkezik. Hetente 120 pár farmer készül.

Bár a 4 ezer lakosú Cardigan első hallásra nem tűnik a divat fellegvárának, a nyugat-walesi kisváros közel 40 éven át adott otthont egy gyárnak, amely hetente 35 ezer farmernadrágot készített a Marks & Spencer számára. De 2002-ben a létesítmény bezárt – mert a termelést Marokkóba tették át –, a 400 helyi dolgozó pedig elvesztette munkahelyét.

Hol lehetne jobb helye cégünknek, mint egy városban, ahol a farmernek történelme van?" – nyilatkozta David Hieatt, a Hiut Denim Company alapítója a BBC-nek.

A Hiuttnál ráadásul azok az emberek dolgoznak, akik a korábbi gyárbezáráskor veszítették el munkájukat.

„Az internet mindent megváltoztatott, lehetővé tette számunkra, hogy közvetlenül a fogyasztóknak értékesítsük termékeinket, ezzel megtartván a profitot" – mondta Hieatt.

A farmerek negyedét exportálják, és egy nadrág elkészítési ideje átlagosan egy óra és tíz perc, szemben a gépi farmerkészítéssel, ahol ez 11 perc. A személyzet pedig a gyártási folyamat teljes egészét elvégzi, vagyis a kiszabástól a kész termékig egy ember készíti el a nadrágot.

Ráadásul a Hiut dolgozói igazi nagymesterek, akik több évtizedes tapasztalattal rendelkeznek. Az újoncoknak pedig három éven keresztül kell gyakorolniuk, mielőtt saját farmernadrágot készítenének az ügyfelek számára.

A céget a Hieatt házaspár alapította, akik korábban a Howies ruházati céget vezették, ám ezt 2011-ben eladták az amerikai Timberlandnek 3,2 millió fontért (1,1 milliárd forint).

Ami azonban felbecsülhetetlen értéknek számít, az David Hieatt tapasztalata a reklám területén. Ez a reklámozás lehetővé tette, hogy hatékonyan népszerűsítse a céget a közösségi médiában.

Ha Dávid le akarja győzni Góliátot, erre a legjobb eszköz a közösségi média" – tette hozzá a cégvezető, aki szeretné növelni eladásait a tengerentúlon is. Erre pedig minden esélye megvan, mivel a 230 fontra (82 ezer forint) árazott farmernadrág igen keresett.

David Hieatt tervei közt szerepel a vállalkozás bővítése, hogy Cardigan lakói visszakapják azt a négyszáz munkahelyet, amit a korábbi gyárbezáráskor elvesztettek.

Amennyiben tetszett a cikk, illetve más hasonló híreket is szívesen olvasna, itt lájkolhatja FB oldalunkat

Kapcsolódó anyagok: 

Forrás -  Nyitókép: Facebook

TOP 5