Skip to main content

 

A lányok kétszer annyira hajlamosak az okostelefon-függőségre, mint a fiúk, ami abból adódhat, hogy többet használják a közösségi médiát és az üzenetküldő szolgáltatásokat - ezt állapította meg egy kedden közétett dél-koreai tanulmány.

Egy szöuli egyetem kutatása arra az eredményre jutott, hogy sokkal nagyobb valószínűséggel lesznek mobilfüggők azok a diáklányok, akik fogyasztanak alkoholt, rosszabb a tanulmányi teljesítményük vagy éjfél után fekszenek le.

hirdetés

A kutatásban 1796 serdülőkorú, átlagosan 14,9 éves diák, 820 fiú és 976 lány adatait használták fel.

A lányok körében 23,9 százalék volt a mobilfüggőség kockázata, a fiúknál 15,1 százalék. Az alkoholt fogyasztó diákoknál viszont 1,7 százalékkal nagyobb volt a kockázat a többiekhez képest.

A vizsgálat szerint a fiúk közösségimédia-használata 26,5 százalékos volt, a lányoknál viszont 41,2 százalék. Az üzenetküldő applikációkat a fiúk 12,8 százalékban, a lányok 23,6 százalékban használták.

A mobilfüggőség és az éjszakai alvás hossza között szintén kimutatható kapcsolatot találtak a Pediatrics and Child Health folyóiratban megjelent tanulmány szerzői.

A legnagyobb kockázatnak kitett serdülők 40,4 százaléka hat vagy annál kevesebb órát aludt éjszaka, míg az alacsony kockázatú csoportnak csak a 28,3 százaléka pihent ilyen keveset. A magasabb kockázatú csoport tagjai arra panaszkodtak, hogy nehezen alszanak el és nem érzik kipihentnek magukat reggel.

"Az alvás minősége serdülő korban hatással van a fejlődésre, az érzelmi stabilitásra, a tanulási képességre. Ezért alapvető, hogy kezeljük az okostelefon-függőséget, amely befolyásolja a megfelelő alvási szokásokat"

- fogalmaztak a kutatók, akik szerint társadalmi szinten kell kifejleszteni a függőségmegelőzés eszközeit.

Amennyiben tetszett a cikk, illetve más hasonló híreket is szívesen olvasna, itt lájkolhatja FB oldalunkat

Kapcsolódó anyagok: 

Forrás - A kép csak illusztráció, forrás: pixabay

TOP 5