Skip to main content

Arecibo obszervatórium óriásteleszkóp 

Bezárják a Puerto Rico-i híres Arecibo obszervatórium nagy rádióteleszkópját - jelentette be az amerikai Nemzeti Tudományos Alap (National Science Foundation, NSF). A döntés nagy csapás a világ tudósai számára, akik a teleszkóp segítségével kutatnak bolygók, aszteroidák és a földönkívüli élet nyomai után.

Az NSF közlése szerint túl veszélyes tovább üzemeltetni az egyetlen tányérral működő, a világ egyik legnagyobbjának számító teleszkópot a nemrég elszenvedett súlyos sérülései miatt.

hirdetés

Augusztusban ugyanis elszakadt egy segédkábele, ami egy 30 méteres lyukat ütött a fényvisszaverő tányérba és károsította a felette lévő kupolát. Majd november 6-án az egyik fő acélkábel pattant el, további sérüléseket okozva.

Vezető szakértők figyelmeztettek annak veszélyére, hogy a szerkezet összeomolhat.

Az NFS szerint még ha sikerülne is megjavítani az összes sérülést, a szerkezet hosszú távon akkor is instabil maradna.

A döntés meghozatala nem könnyű az NSF számára, de az emberek biztonsága a legfontosabb. Megértjük, mit jelent az Arecibo ennek a közösségnek és Puerto Ricónak"

- mondta Sean Jones, az NFS szakértője. Ralph Gaume, az NFS csillagászati tudományok osztályának igazgatója kiemelte, hogy a probléma nem az obszervatórium kapacitásával van.

"A teleszkópot a váratlan, kontrollálhatatlan összeomlás veszélye fenyegeti. Még a stabilizációs kísérletek vagy a kábelek tesztelése is felgyorsíthatja a katasztrófát"

- mondta.

A hatóságok azt gyanítják hogy a segédkábel gyártási hiba miatt szakadt el. Furcsállották ugyanakkor, hogy három hónappal később a főkábel is elszakadt, hiszen akkor csak kapacitása 60 százalékáig volt leterhelve. Az első kábel elszakadása után végzett vizsgálatoknál már megállapították, hogy a végül elszakadt főkábel mintegy 160 vezetéke közül 12 már el volt szakadva, de ez akkor még nem tűnt azonnali intézkedést igénylő fenyegetésnek.

A Puerto Rico-i teleszkóppal a világ mintegy 250 kutatója dolgozott, egyben ez a szigetország egyik fő turisztikai látványossága évi mintegy 90 ezer látogatóval.

A teleszkóp az 1960-es években épült a védelmi minisztérium finanszírozásával az antiballisztikus rakéták elleni védelem fejlesztésének részeként. 57 éves működése alatt ellenált hurrikánoknak, a nedvességnek, páratartalomnak, erős földrengések sorának.

AZ ÓRIÁSTELEPSZKÓP SEGÍTETT MEGFIGYELNI A VILÁG TUDÓSAINAK A FÖLD IRÁNYÁBA TARTÓ ASZTEROIDÁKAT, TÁMOGATOTT KÉSŐBB NOBEL-DÍJAT KAPÓ KUTATÁSOKAT, SEGÍTETT MEGHATÁROZNI, HOGY ÚJONNAN FELFEDEZETT BOLYGÓK LAKHATÓK LEHETNEK-E.

A 305 méter széles tányérral rendelkező teleszkóp feltűnt a Jodie Foster főszereplésével készült Kapcsolat és az Aranyszem című James-Bond filmben is.

Az NSF az obszervatórium fennmaradó, a közeli szigeteken lévő intézményeinek működését továbbra is biztosítja.

Amennyiben tetszett a cikk, illetve más hasonló híreket is szívesen olvasna, itt lájkolhatja FB oldalunkat

Kapcsolódó anyagok: 

Forrás - Nyitókép: Az Arecibo óriásteleszkóp fényképe - FORRÁS: NATURE

TOP 5