Skip to main content

leggazdagabb dollármilliárdosok 

A világ leggazdagabb embereinek listájáról tízen közel 450 milliárd dollárnyi vagyont zsebelhettek be 2020-ban, ahogy az üzleteik a vártnál is jobban teljesítettek a koronavírus-járvány miatti lezárások és a pénzügyi piaci felfordulás közben.

Noha a 2020-as év sokaknak komoly pénzügyi kihívásokat okozott, a milliárdosok többsége igen kedvezően vészelhette át a nehéz időszakot. Olyannyira, hogy a leggazdagabbak közül mindössze tízen összesen majdnem 450 milliárd dollárt tehettek zsebre – írja a The Guardian.

hirdetés

MINDEKÖZBEN EGY JELENTÉS SZERINT AZ EGYESÜLT ÁLLAMOKBAN ÉLŐ 651 MILLIÁRDOS MAGÁNSZEMÉLY VAGYONA EBBEN AZ ÉVBEN 1100 MILLIÁRD DOLLÁRRAL NŐTT.

Az egyik kiugró példát Jeff Bezos, az Amazon vezére jelentette, akinek a vagyona március óta 70 milliárd dollárral rekord szintre, 185 milliárd dollárra emelkedett.

Az Amazon részvénye egyébként nagyjából 90 százalékot erősödött március és december közepe között. Bezos jelenleg a vállalat részvényeinek 11 százalékát birtokolja, a vagyona pedig 66 százalékkal növekedett a vizsgált időszakban.

Rajta kívül olyan milliárdosok kaszáltak még az idei évben, mint Bernard Arnault, az LVMH luxusipari konglomerátum feje, Mark Zuckerberg Facebook-alapító, vagy a Google mögött álló Larry Page.

Jóllehet az Amazon az idei év egyik nagy nyertese volt, és Bezos hatalmas vagyont keresett, mindez eltörpül Elon Musk vagyongyarapodása mellett.

A TESLA VEZETŐJÉNEK NETTÓ VAGYONA UGYANIS A MÁRCIUSI 25 MILLIÁRD DOLLÁRRÓL EGÉSZEN 153 MILLIÁRD DOLLÁRIG SZÁRNYALT, AHOGY A TESLA RÉSZVÉNYE KIROBBANÓAN TELJESÍTETT.

Musk egyébként a Tesla részvényeinek 20 százalékát birtokolja.

A gazdagodását jól mutatja, hogy januárban még csupán a világ 35. leggazdagabb embere volt, de az év végére felkerült a 2. helyre.

Mindeközben Európa leggazdagabb embere, Bernard Arnault is megduplázta a vagyonát idén. Az LVMH – amely olyan luxusipari óriásokat tömörít, mint például a Louis Vuitton – ugyanis stabilizálta a teljesítményét a tőzsdén az év második felében, ami Arnault személyes vagyonát is feltornászta. A márciusi 148 milliárd dolláros nettó vagyona 69 milliárd dollárral emelkedett az év végére, amivel a világ harmadik leggazdagabb embere lett.

A fentiek mellett más ismert milliárdosok is igen jó évet zárnak.

Bill Gates, a Microsoft alapítója például 120 milliárd dolláros vagyonnal állt az év utolsó heteiben, ami nagyjából 20 milliárdos növekedést jelentett március óta.

MARK ZUCKBERG 80 SZÁZALÉKOS NÖVEKEDÉSSEL 100 MILLIÁRD DOLLÁRRA NÖVELTE A VAGYONÁT, MÍG A LEGENDÁS AMERIKAI BEFEKTETŐ WARREN BUFFETT 26 SZÁZALÉKOS NÖVEKEDÉST KÖNYVELHETETT EL: A VAGYONA AZ ÉV VÉGÉRE ELÉRTE A 85 MILLIÁRD DOLLÁRT.

Az Oracle társalapítója, Larry Ellison 50 százalékkal, 88 milliárd dollárra növelte a nettó vagyonát, míg a Google két alapítója, Larry Page és Sergey Brin egyaránt 50 százalékos növekedés mellett 76, illetve 74 milliárd dolláros vagyonnal várhatta az év végét.

Végül az Inditex alapítója, Amancio Ortega 47 százalékkal fokozta az összvagyonát, amely elérte a 75 milliárd dollárt.

Amennyiben tetszett a cikk, illetve más hasonló híreket is szívesen olvasna, itt lájkolhatja FB oldalunkat

Kapcsolódó anyagok: 

Forrás - A nyitókép csak illusztráció, forrás: wikimedia

TOP 5