Skip to main content

világvége 27 millió évente 

A Földet és az élővilágot jelentősen befolyásoló geológiai események 27,5 millió évente ciklikusan ismétlődnek – erre jutott most egy kutatócsoport.

A szakértők szerint az egész jelenség olyan, mintha bolygónknak „pulzusa lenne".

hirdetés

Sok geológus úgy gondolja, a geológiai események véletlenszerűek, de tanulmányunk statisztikai bizonyítékokkal szolgál arra, hogy ciklikusan ismétlődnek és összefüggésben vannak egymással"

– írta a kiadott közleményben Michael Rampino geológus, a Geoscience Frontiers című szakfolyóiratban megjelent publikáció első szerzője.

Nem először merül fel, hogy a világot átformáló geológiai események – például a tömeges kihalásokat okozó vulkáni tevékenységek – ciklikusan ismétlődnek, ám idáig a technikai hiányosságok miatt e feltevést nem lehetett kétséget kizáróan igazolni.

Az utóbbi években azonban elsősorban a radioizotópos kormeghatározás módszerének fejlődésével újabb adatokhoz jutottak a tudósok és a kapott eredmények a fenti hipotézist támasztják alá.

Rampino és munkatársai az elmúlt 260 millió év 89 jól dokumentált geológiai eseményét elemezték, melyek között szerepeltek a tömeges tengeri és szárazföldi fajkihalások, a nagyobb bazaltáras kitörések, a tengerszint-változások, a tektonikus átrendeződések, valamint az óceánok oxigéntartalmának csökkenései is.

A kutatók azt találták, hogy a jelentős kataklizmák kapcsolatban vannak egymással és nagyjából 10 különböző időpontba sűrűsödtek az elmúlt 260 millió évben.

A LEGUTOLSÓ NAGYOBB GEOLÓGIAI ÁTALAKULÁSOK 7 MILLIÓ ÉVE TÖRTÉNTEK, VAGYIS KÖRÜLBELÜL 20 MILLIÓ "NYUGODT" ÉVNEK NÉZÜNK MÉG ELÉBE.

Egyelőre a geológusok sem tudják megmondani, mi okozza az ciklikusságot. Felmerült, hogy a Föld belsejében zajló folyamatok befolyásolják a tektonikus mozgásokat és az éghajlatot.

Az sem zárható ki ugyanakkor, hogy a globális katasztrófák ismétlődése a Föld keringésével van összefüggésben

(EurekAlert)

Amennyiben tetszett a cikk, illetve más hasonló híreket is szívesen olvasna, itt lájkolhatja FB oldalunkat

Kapcsolódó anyagok: 

Forrás - A nyitókép csak illusztráció, forrás: Stefan Keller képe a Pixabay -en.

TOP 5