Skip to main content

Mars szimuláció önkéntes telepes Crew Health and Performance Exploration Analog 

Szimulált körülmények között próbálja majd ki a négy kiválasztott, milyen lesz majd a vörös bolygó első telepeseinek élete.

Önként jelentkezőket toboroz a NASA a Crew Health and Performance Exploration Analog misszióhoz.

hirdetés

Ez összesen háromszor indul majd, mindegyik egy-egy évig tart majd és hasonlóan a korábbi Analog küldetésekhez, a résztvevők a Földön élnek majd olyan szimulált körülmények között, melyek az űrben, vagy egy más bolygón tapasztalható fizikai, mentális és érzelmi hatásokat gyakorolnak majd rájuk.

Az első teszt 2022 őszén indul, a NASA pedig honlapján jelentette be, hogy várja az önkéntes jelentkezőket.

A teszt során marsi körülményeket szimulálnak majd a résztvevőknek a houstoni Lyndon B. Johnson Űrközpontban. Ez a hely a NASA központjai közül az, melynek fő profilja az emberrel végzett űrrepülésre történő felkészítés és az ezzel kapcsolatos kutatás-fejlesztés is. Az űrközpontban végzett szimuláció során a résztvevőknek olyan problémákat kell megoldaniuk, melyek a Holdra és a Marsra repülés során, illetve leszállás után a felszínen felmerülhetnek.

A szimulált gyakorlatok egy 158 négyzetméteres, 3D-nyomtatott modulokból felépülő létesítményben zajlanak majd, melynek a Mars Dune Alpha nevet adták. Az egyéves teszt során egyszerre négyen lesznek majd összezárva, akiknek a korlátozott kommunikációval, a limitált élelmiszer- és energiatartalékokkal, illetve a meghibásodó eszközökkel is számolniuk kell majd. Az élelmiszertartalékok olyan űrhajóskajából állnak majd, mint amit a Nemzetközi Űrállomás legénysége is fogyaszt.

A résztvevőknek az épületen kívül is helyt kell állniuk és olyan feladatokat kell majd elvégezniük, melyeket a vörös bolygón élesben is meg kell majd csinálni az űrhajós-kolonizálóknak. Ezek között van szimulált körülmények között zajló űrséta, tudományos anyaggyűjtés és kutatás, de robotok irányítása is.

Ahhoz, hogy valakinek a jelentkezésével egyáltalán foglalkozzon a NASA, komoly kritériumoknak kell megfelelni.

A jelentkezőknek nem dohányzó amerikai állampolgároknak vagy állandó lakosoknak kell lenniük 30 és 55 éves kor között, folyékony angol nyelvtudással. Emellett szükségeltetik egy STEM mesterdiploma (mérnöki, matematikai, biológiai, fizikai vagy számítástechnikai) egy akkreditált intézménytől, legalább kétéves munkatapasztalat az adott területen. A kétéves tapasztalatot kiválthatja egy pilótaengedély és ezer repült óra, illetve STEM doktori képzésben való részvétel, vagy már megszerzett orvosi diploma.

Azok is jelentkezhetnek még, akik az előzőleg felsorolt kritériumoknak nem felelnek meg, de katonatiszti képzést végeztek és négy évnyi professzionális tapasztalattal rendelkeznek, emellett van egy STEM természettudományi alapdiplomájuk.

A NASA egykori asztronautája, Chris Hadfield szerint jó, hogy az űrügynökség ilyen komoly kritériumrendszert állított fel, ez ugyanis azt bizonyítja, hogy tényleges űrhajósokat keresnek egy Mars-misszióhoz.

A 2022-ben induló tesztet követően várhatóan 2024-ben és 2025-ben indul majd a második és a harmadik Mars-szimuláció a Johnson Űrközpontban. Korábban tartottak már hasonló kísérletet TirolbanHawaiin és Ománban is.

Forrás - A nyitókép csak illusztráció, forrás: Aynur Zakirov képe a Pixabay -en.

TOP 5