
A kép csak illusztráció (Forrás: Pexels)
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai alapján kiderült, hogy melyek ma a legjobban fizetett szakmák.
A kimutatás ezenkívül arra is rávilágított, hogy mely szakmában nőttek a legnagyobb mértékben a bérek.
Azt már korábban megírtuk (szintén a KSH adatai szerint), hogy mely szakmákban keresnek a legrosszabbul. A Pénzcentrum most azt szedte össze, hogy miként alakultak átlagbérek az utóbbi években, és hogy mely szakmában kerestek a legjobban 2021-ben Magyarországon.
2019-ben a bruttó átlagkereset még 356 286 forint volt, 2021-ben már 425 ezer forint fölé nőtt. Mivel átlagkeresetről van szó, ezért nem mindenkinek nőtt a bére, de a profession.hu egyik felmérése szerint 2021-ben tízből hét cégnél jellemző volt, hogy emelték a fizetéseket (és körülbelül hasonló azoknak a cégeknek az aránya, ahol 2022-ben tervezik ezt).
A KSH adatai alapján az is kiderült, hogy mely szakmákban kerestek a legjobban tavaly. A Pénzcentrum szerint szakmánként lebontva így néz ki a bruttó átlagbérek top 20-as listája:
- Légiforgalmi irányító: 1 975 693 forint
- Szakorvos: 1 713 683 forint
- Parlamenti képviselő, miniszter, államtitkár: 1 579 306 forint
- Sportoló: 1 515 984 forint
- Egészségügyi tevékenységet folytató egység vezetője: 1 388 181 forint
- Pénzintézeti tevékenységet folytató egység vezetője: 1 300 424 forint
- Vállalati stratégiatervezési egység vezetője: 1 279 562 forint
- Személyzeti vezető, humánpolitikai egység vezetője: 1 239 027 forint
- Informatikai és telekommunikációs tevékenységet folytató egység vezetője: 1 236 077 forint
- Bíró, bírósági fogalmazó: 1 235 170 forint
- Tőzsde- és pénzügyi ügynök, bróker: 1 233 578 forint
- Kutatás és fejlesztési tevékenységet folytató egység vezetője: 1 198 185 forint
- Számviteli és pénzügyi tevékenységet folytató egység vezetője: 1 136 970 forint
- Országos és területi közigazgatás, igazságszolgáltatás vezetője: 1 134 966 forint
- Értékesítési és marketingtevékenységet folytató egység vezetője: 1 106 792 forint
- Ügyész, ügyészségi fogalmazó: 1 104 721 forint
- Informatikai és telekommunikációs technológiai termékek értékesítését tervező, szervező: 1 073 257 forint
- Üzleti szolgáltatási tevékenységet folytató egység vezetője: 1 051 905 forint
- Egyéb gazdasági tevékenységet segítő egység vezetője: 1 025 019 forint
- Alternatív gyógyász: 995 195 forint
Ebből az látszik, hogy a légiforgalmi irányítók megőrizték az első helyüket a tavalyhoz képest (ők egyébként így is keveslik a pénzüket, idén nyáron a sztrájkot is belengették, de a kormány ezt a koronavírusra hivatkozva betiltotta).
Más a helyzet abban a tekintetben, hogy mely szakmáknál nőtt a legnagyobb mértékben a fizetés az utóbbi időben. Itt a 2019 és 2021 közti időszakot nézve elsősorban a szakorvosok örülhettek,
ŐK UGYANIS BRUTTÓ 754 830 FORINTTAL TÖBBET VIHETTEK HAZA TAVALY, MINT 2019-BEN.
Az ő növekményük 78 százalékos bruttó béremelést jelentett. Mindeközben az egészségügyi tevékenységet folytató egységek vezetői (például kórházigazgatók) bruttó 521 243 forinttal (60 százalék), az általános orvosoké 483 835 (98 százalék, arányosan ez a legnagyobb emelkedés) forinttal, a fogorvosoké 252 366 forinttal (60 százalék), a sportolóké pedig 218 116 forinttal (15 százalék) nőtt ugyanezen idő alatt.
Forrás - A nyitókép csak illusztráció, forrás: Andrea Piacquadio fotója a Pexels oldaláról