Skip to main content
munkahely tilos étkezés munkaidő

A kép csak illusztráció (Forrás: Pixabay)

Sőt, a főnök még pénzt is fizet annak, aki beárulja a munkaidőben étkező kollégáját. 

Furcsa poszt jelent meg a Redditen, mely szerint tilos az étkezés munkaidőben egy amerikai munkahelyen, írt minderről a Mirror.

hirdetés

A posztot egy alkalmazott tette közzé, az azonban nem derült ki, mely munkahelyről esik szó.

Az utasítás

A hivatkozott poszt tulajdonképpen egy fotó, mely tartalmazza a főnök utasításait. (Ide kattintva nézhető meg.)

Eszerint tilos

- a munkahelyen munkaidőben étkezni,

- illetve 20 dollár jár annak, aki feldobja a kötelezettséget megszegő kollégát,

- aki pedig harmadjára vét a szabály ellen, azt a főnök azonnal elbocsátja.

A poszt nagy felháborodást keltett, többen kifogásolták az intézkedést, illetve javasolták, hogy a kollégák fogjanak össze, és jelezzék az illetékes hatóság felé az igazgató intézkedését.

Csak a teljesség kedvéért érdemes megjegyezni, hogy a posztból nem derül ki, az utasítás kiterjed-e az ebédidőre. Remélhetőleg, a direktor majd nyilatkozik, így fény derülhet az eddig homályos részletekre.

Amennyiben tetszett a cikk, illetve más hasonló híreket is szívesen olvasna, itt lájkolhatja FB oldalunkat

Kapcsolódó anyagok:

Büntetést szab ki egy cég arra a dolgozójára, aki egynél több mosdószünetet tart naponta

Forrás - A nyitókép csak illusztráció, forrás: pixabay

TOP 5