Skip to main content
Aella fürdés tisztálkodás

A kép csak illusztráció (Forrás: Unsplash)

A 27 éves, Amerikában élő nő Twitter bejegyzésében arról adott hírt, hogy tavaly csak 37 alkalommal fürdött, hogy óvja a bőrét, írt erről a Daily Mail. 

Ez nagyjából másfél hetente egy tisztálkodásnak felel meg, bár az Onlyfans oldalon „tevékenykedő“, művésznevén Aella rögtön hozzáteszi, alsó testájékát elől, hátul gyakrabban tisztítja, illetve bidét is használ.

hirdetés

A magát szexmunkánként aposztrofáló nő, mint kifejtette, a ritkább fürdéssel meg szeretné őrizni bőre mikrobiomját, amit nem szeretne megbolygatni a gyakori tisztálkodással.

De hírt adott még másról is

A fiatal hölgy többek közt 192-szer végezte el a nagydolgát, tehát kábé kétszer 3 nap alatt. 118 alkalommal, azaz 3 naponta fogyasztott alkholt, és 63-szor élte szexuális életét, míg 137 napot dolgozott. 

Aella elmondta még azt is, hogy nem érezte magát büdösnek, mert ha szappant nem is, dezodort azért gyakrabban használt.

Naponta kell zuhanyozni?

Szakértők szerint nem feltétel, hogy az ember naponta zuhanyozzon, Derrick Phillips tanácsadó a HealthLine-nak úgy nyilatkozott, hogy a bőr öntiszulásra képes, természetesen hámlik. A fürdés eltávolítja a fizikai szennyeződéseket, kialakítva ezzel a tisztaság érzését, de nem szükséges.

Arról (egyelőre) nem szóltak a hírek, hogy a Twitter bejegyzés hány új követővel növelte azok táborát, akik az Aelláról készült erotikus tartalmakra voltak kíváncsiak. A twitter bejegyzést azonban 20 millióan látták.

Amennyiben tetszett a cikk, illetve más hasonló híreket is szívesen olvasna, itt lájkolhatja FB oldalunkat

Kapcsolódó anyagok:

Egy szakértő elmondta, hányszor kellene zuhanyozni hetente

Forrás - A nyitókép csak illusztráció, forrás: Photo by CRYSTALWEED cannabis on Unsplash 

TOP 5