Egy horgászcsapat két hónapra elveszett Szibéria keleti részén, és a négyfős társaság egyik tagját kénytelenek voltak megenni a túlélés érdekében. Az áldozat, a negyvennégy éves Andrej Kurocskin özvegye azt tervezi, hogy beperli a többieket, bár Oroszországban nincsenek kannibalizmussal kapcsolatos törvények - írja a Sakha hírügynökség.
A férfiak terepjárója belesüllyedt egy befagyott folyóba, de találtak egy vadászkunyhót, ahol meghúzhatták magukat. Addig nem is aggódtak, amíg a kunyhóban voltak, egyikük állítólag még egy telefonhívást is el tudott intézni. Aztán egyre romlottak a körülmények, majd úgy döntöttek, hogy visszaindulnak Dipkunba, egy alig négyezres kisvárosba.
Kevés esélyük volt
A visszaút egyébként csak pár napos lett volna, de mivel nem voltak megfelelő eszközeik, hogy belőjék az irányokat, ráadásul az időjárás is nehezítette a dolgukat, - ugyanis állandóan nulla fok alatt maradt a hőmérséklet, és mindent beborított a hó -, kevés esélyük volt. Végül helikopterekkel mentették ki őket mérföldekre Dipkuntól – írta a Siberian Times.
Végül csak két férfit találtak meg, Alekszander Abdullajevet és Alekszejei Gorulenkót. Andrej Kurocskinnak csak a darabjait fedezték fel, negyedik társuk, Viktor Komarov pedig nem került elő. A túlélők azt állították, hogy csak azután fogyasztották el a társukat, miután halálra fagyott. Az orvosszakértők szerint a húsából körültekintően vágtak. Addig mohát és fűrészport ettek.
Teljes képtelenség
A férfiakat azzal gyanúsították, hogy valójában aranyat keresni mentek Szibériába, és a horgászat csak álca volt, de hozzájuk közelálló emberek tagadják ezeket az állításokat – írja a Siberian Times "Ez teljes képtelenség! A férjem soha nem folyt bele hasonló dolgokba" – magyarázta Olga Kurocskin, az áldozat felesége, aki nyilván nehezen fogadta el, hogy a férjét megették volna.
"Beszéltem a nyomozókkal, azt mondták, hogy nem teljesen biztos, hogy az ő maradványait találták meg az erdőben. Nem lenne tisztességes, ha a vizsgálatok előtt azt írnák az újságok, hogy a férjemet megették a barátai" – nyilatkozta a nő korábban. "A Kennedy-gyilkosságot is beismernék, amilyen állapotban vannak" – mondta még azután is, hogy beismerték a dolgot.
El tudják képzelni
Most viszont azt szeretné, ha megbüntetnék a férfiakat a tettükért, bár Oroszországban semmi nem tiltja a kannibalizmust. Azt tervezi, hogy valamiképp a lelki fájdalom miatt perli be őket. "Nem csak az én életemet tették tönkre, hanem minden rokonét. El tudják képzelni, hogy mi maradt belőle? Egy láb lábujjakkal, egy ujj és a koponyája egy része némi hajjal."
Forrás: http://velvet.hu/sztori/2013/04/05/perel_az_ozvegy_akinek_ferjet_megettek_sziberiaban/
Kép forrása: Andrej Kurocskin, az áldozat és felesége Olga, Fotó: vkontakte.ru