Skip to main content
Cameron Gallegos bútor újrahasznosítás hobbi

A kép csak illusztráció (Forrás: Unsplash)

Akad, aki a hobbija révén keres jól. Akárcsak Cameron Gallegos, aki nemrég a munkahelyén is felmondott, írt erről nemrég a Metro.

Bútorok újrahasznosítása

A Texas államban, Austinban élő 23 éves nő szabadidejében bútorok újrahasznosításával majd értékesítésével kezdett el foglalkozni, az üzlet pedig beindult.

hirdetés

Olyannyira, hogy már a munkahelyén is felmondott, hogy kizárólag a hobbijának élhessen, nem mellékesen pedig jól is kereshessen, hisz havonta kétmillió forintnak megfelelő dollárra tesz szert.

Cameron lomtalanítások alkalmával, - melyek igen sűrűek a városban -, gyűjti be az „alapanyagot“, míg a köztes időszakban a Facebookon kutat elvihető, egyben olyan bútorok után, amiket tulajdonosaik már nem használnak vagy kidobásra ítéltek.

A beszerzett bútorokat aztán néhány napon belül újjá varázsolja, majd eladja. Munkáit imádják a vevői, követői.

A fiatal nő a bulvárlapnak így nyilatkozott: „Megemelkedik az adrenalinom, furcsa érzésem támad, izgatott leszek, ha egy megunt, más által kidobott tárgyat látok. Az emberek sok mindentől megszabadulnak, hűtőszekrénytől, kanapétól éppúgy, mint más bútoroktól is. Soha nem fordul elő, hogy ne lenne utánpótlás. Néha szert teszek egy tökéletes bútorra is, és úgy adom el, ahogy szereztem.“

Persze akadnak olyan bútorok is, amiket Cameron megtart magának, így például egy ritka Marcel Bauer széket is.

„Vállalkozása“ azért is jövedelmező, mert igen kevés költséggel dolgozik. Havonta 80.000 forintnak megfelelő dollárt költ festékekre, alapanyagokra és szerszámra, üzemanyagra pedig 120.000-et.

Egy bútor megszépítésével kapcsolatos rövid videója ide kattintva nézhető meg.

A jóléti társadalom rákfenéje

Amerikában annyi a kidobott bútor, használati tárgy, hogy ezek szisztematikus gyűjtéséből akár meg is lehet gazdagodni, mint ahogy annak a nőnek a története is igazolja ezt, aki anno szegényen, egy lakókocsiból indulva vágott bele a „gyűjtögetésbe“.

Lakókocsiból indult, extrém takarékoskodási módszere miatt mégis milliomossá vált a szegény nő

Amennyiben tetszett a cikk, illetve más hasonló híreket is szívesen olvasna, itt lájkolhatja FB oldalunkat

Kapcsolódó anyagok:

Forrás - A nyitókép csak illusztráció, forrás: Photo by Michael Warf on Unsplash 

TOP 5