Skip to main content

 

Az energiaipari óriáscégek és a milliárdos Koch-fivérek támogatásának köszönhető, hogy több száz egyén és szervezet egységen kezdte kritizálni a klímaváltozást - derült ki az eddigi legnagyobb ezzel kapcsolatos tanulmányból. A PNAS tudományos folyóiratban publikált jelentés több mint 20 évnyi periódust vizsgált 1993-tól kezdődően.

Kiderült, hogy az Exxon Mobile olajipari cég és a Koch-fivérek által támogatott klímaszkeptikusok 2007-ben kezdték egységesíteni az üzenetüket, hogy hatékonyabban növeljék a bizonytalanságot az tudóstársadalom által egyébként tényként kezelt, ember által okozott globális felmelegedés témakörében. „Mást írtak, mint azok a szervezetek, amelyek nem kaptak támogatást a vállalatoktól” - állapította meg Justin Farrell, a Yale Egyetem szociológus kutatója, a tanulmány fő szerzője.

hirdetés

Már több tanulmány megerősítette az olajcégek befolyását a klímaváltozás fogadtatására, de most először folytattak le vizsgálatokat ekkora méretű adathalmazon. Számítógépes elemzéssel 4556 egyén (igazgatósági tagot, politikust és kutatót) és 164 szervezet (alapítványt, tanácsadó- és lobbicéget) kapcsolatrendszerét elemezték. A kutatók 40 700 klímaváltozással kapcsolatos szöveget elemeztek. Akik iparági támogatást kaptak, megdöbbentő mértékben kilógtak a sorból.

A támogatott cégek nagyobb valószínűséggel értelmezték egyoldalúan a klímaváltozás kérdését. De ami ennél is lényegesebb, a támogatás mindig meghatározta ennek a törekvésnek az aktuális témáját. A támogatottak előszeretettel értekeztek az energiatermelésről, a szén-dioxid pozitív hatásáról, és megkérdőjeleezték a klímaváltozás hosszú távú hatását. Mindez hatékonyan lassította a klímaváltozás megakadályozásával kapcsolatos döntések meghozatalát.

A Exxon Mobile ellen New York államban azért is vizsgálatot indítottak, mert felmerült a gyanú, hogy a klímaváltozás hatásaival és pénzügyi következményeivel kapcsolatban félrevezette mind a befektetőit, mind a közvéleményt.

Amennyiben tetszett a cikkünk, illetve más hasonló híreket is szívesen olvasna, itt lájkolhatja oldalunkat

Kapcsolódó anyagaink: 

Forrás

A kép csak illusztráció

 

TOP 5