Skip to main content

kiszáradhat a Balaton 

Hat éve még egy folyóvizünk se volt kiszáradóban, mára azonban ez a szám már 37, hallhatjuk az OzoneTV 2070-re kiszáradhat a Balaton c. műsorának bevezetőjében.

A probléma azonban nem csak ebben áll, hanem abban is, hogy 100 éven belül elsivatagosodhat az Alföld, illetve az prszág jelentős része. A nemkívánatos folyamatról az OzoneTV vendége Dr. Lukács Balázs András, az Ökológiai Kutatóközpont tudományos főmunkatársa beszélt.

hirdetés

Dr. Lukács Balázs András elmondta, Magyarországon egyes vízbázisok, víztestek az elmúl 6-10 évben többször is teljesen kiszáradtak, amire korábban nem volt példa, vagy nem ilyen nagy számban, és bár Magyarországon sok helyen ebből semmi, vagy alig valami érzékelhető, a helyzet évről évre egyre rosszabb.

A jelenséggel ezért foglalkozni kell, hisz ha ezt nem tesszük, 100 éven belül elsivatagosodhat az Alföld és akár ki is száradhat a Balaton.

(Legnagyobb tavunk kiszáradásának elkezdődéséről a szakértők, illetve a médiák többször is hírt adtak már, erről írt pl. a 24.hu is 2012-ben, mely jelenség háttérében az online lap szerint a csapadék évek óta tartó drámai csökkenése áll.)

A főmunkatárs a káros jelenséget a klímaváltozás számlájára írja, melynek altámasztásául előtte-utána fotókat mutatott be a műsorban. A képek sokkolók.

Dr. Lukács Balázs András a műsor végén arra is kitér, mit lehet tenni a káros folyamat ellen, az adás ide kattintva érhető el.

Aki nem tudja vagy nem akarja a videót megnézni, a valaszonline.hu Sivatag lesz az Alföld helyén, ha nem lépünk – biológus kutató kongatja a vészharangot c. cikkében olvashat minderről, illetve megtkintheti az előtt-utána fotókat is. 

Amennyiben tetszett a cikk, illetve más hasonló híreket is szívesen olvasna, itt lájkolhatja FB oldalunkat

Kapcsolódó anyagok: 

Forrás: OzoneTV - A nyitókép csak illusztráció, forrás: pixabay

TOP 5