Skip to main content

 

Történetének legnagyobb koalaritkításába és áttelepítésébe kezdett az ausztrál Victoria állam, ahol az erszényesek túlszaporodása már nem csupán az egyedek és a populáció túlélését, hanem a természetes élőhelyüket is veszélyezteti – írja az MTI.

Az állam Cape Otway régiójának koalapopulációja drasztikusan megnőtt és immár fenntarthatatlan, így a helyi vadőröknek meg kellett kezdeniük az éhező és beteg állatok elaltatását, míg az egészséges nőstények egy részénél fogamzásgátlást alkalmaznak.

hirdetés

A helyi vadvédelmi hatóságok 2013-ban és 2014-ben több mint 700 erszényest altattak el titokban, de az állatok száma továbbra is túlságosan magas, ami nem csupán a populációra, hanem a koalák élőhelyére is komoly fenyegetést jelent.

„Hektáronként kevesebb mint egy koalának kéne lennie, most pedig néhány helyen 15-20 állatot találunk egyetlen fán” - mondta Jim O'Brien, a környezetügyi minisztérium munkatársa, hozzátéve, hogy a fák elkezdtek elhalni. O'Brien szerint az immár természetes ellenség nélkül élő koalák teljesen felélik az erdőt, aminek komoly hatása lesz a régióban élő több ezer erszényes egészségére. „Valamit tenni kell, különben sem erdő, sem koalák nem maradnak egyáltalán" – mondta.

O'Brien szerint a populációritkítás ellen tiltakozó aktivistáknak fogalmuk sincs arról, hogy milyen súlyos a helyzet: az újszülött koalák mindössze pár nap után éhen halnak, mert az anyjuk képtelen gondoskodni róluk.

Amennyiben tetszett a cikkünk, illetve más hasonló híreket is szívesen olvasna, itt lájkolhatja oldalunkat!

Kapcsolódó cikkeink:

Forrás

Kép: Greg Wood

TOP 5