Skip to main content

Lenovo byteLAKE Ewa Guard 

A brazíliai erdőirtás is megmutatta, hogy az erdők irtása milyen veszélyt jelent a bolygóra. A mesterséges intelligencia és a gépi tanulás megjelenésével azonban felderíthetők az illegális fakivágások, melyek jóval hatékonyabbak, mint a jelenlegi, manuálisan végzett ellenőrzések.

A Lenovo támogatja a byteLAKE cég Ewa Guard nevű programját, mely drónképekkel és fejlett elemzéssel segíti az erdőirtás elleni küzdelmet.

hirdetés

A fák biztosítják a talaj stabilizálását, menedéket nyújtanak a növények és állatok számára, nem is beszélve az általuk kibocsátott értékes oxigénről, amelyet belélegzünk. Fák nélkül az a világ, amelyet ismerünk - és amelynek több mint 30 százalékát erdő borítja - nem is létezne.

Létfontosságú erdeinket azonban komoly veszély fenyegeti a természeti katasztrófák, a betegségek, az emberi tevékenység és az éghajlatváltozás miatt.

MINDEN PERCBEN 27 FUTBALLPÁLYÁNAK MEGFELELŐ FÁT VESZÍTÜNK EL.

Az erdők 46 százalékát már kivágta az emberiség, mióta fakitermelésbe kezdett.

A fák megtartását azonban segítheti az új technológia. A mesterséges intelligencia és a nagy teljesítményű számítástechnikai rendszerek építésére szakosodott lengyel vállalat, a byteLAKE szakemberei a Lenovóval együttműködve dolgozták ki az Ewa Guard nevű programot.

Lenovo byteLAKE Ewa Guard

Az Ewa, amely lengyelül „Évát" jelent, itt az Earth Water Air Guard rövidítése, amely egy mesterséges intelligenciával működő rendszer. Lehetővé teszi a fák számlálását anélkül, hogy fel kéne keresnünk az erdőt.

"Amikor az emberek új fákat akarnak ültetni, néhány hetente fizikailag be kell menniük az erdőbe, hogy manuálisan megszámolják a fákat, és felmérjék, hány fát kell pótolni" - mondta Marcin Rojek, a byteLAKE társalapítója és az Ewa Guard egyik megalkotója.

Az egykor lassú, a földhöz kötött folyamat ma gyorsan, automatizáltan is végrehajtható a levegőből. Ez a fejlett technológia nagy felbontású drónos videofelvételekkel tanítja a számítógépeket, hogyan lehet vizuálisan azonosítani az egészséges, fiatal fákat.

Nehéz megtanítani a számítógépet egy fa azonosítására, de ennek az új technológiának a segítségével a folyamat gyorsabb, mint valaha, két hétről mindössze hat órára csökkentve a felmérés idejét. További fejlesztéssel ez az idő még tovább rövidülhet.

Lenovo byteLAKE Ewa Guard

AZ EWA GUARD RENDSZER TESZTELÉSÉRE PARTNEREKET KERES A BYTELAKE, ÍGY ERDŐGAZDÁLKODÓKAT, ÖNKORMÁNYZATOKAT ÉS KÖRNYEZETVÉDELMI SZERVEZETEKET.

A technológia felhasználható a pontos fafajták azonosítására, valamint a beteg fák elválasztására is az egészséges társaiktól.

Forrás: Lenovo.com

Amennyiben tetszett a cikk, illetve más hasonló híreket is szívesen olvasna, itt lájkolhatja FB oldalunkat

Kapcsolódó anyagok: 

Forrás - A nyitókép csak illusztráció, forrás: pikist.com

TOP 5