Skip to main content
Hortobágy folyó régi meder visszaterelés

A kép csak illusztráció (Forrás: Wikimedia)

50 éve, 1973. január elsején alapították a Hortobágyi Nemzeti Parkot, adott minderről hírt a dehir. 

Kapocsi István a Debrecen TV stúdiójában

Az évforduló alkalmával a Debrecen TV-ben vendégeskedett Kapocsi István, a Park igazgatóhelyettese, aki sok érdekes információval szolgált.

hirdetés

A hírek közt röviden, de szerepelt az is, miszerint visszaterelnék a Hortobágy folyót a medrébe, helyreállítandó annak természeti állapotát.

A projekt egyelőre még a tervezés szakaszában van, de már közel a megvalósítás megkezdéséhez, hisz Kapocsi István bízik a finanszírozás megszerzésében. Állami támogatással vagy, illetve uniós forrás bevonásával.

Az igazgatóhelyettes kifejtette, a folyó a régi, természetes medrében folyna, létrehozva ezzel újra azokat a már régebben is létező fokokat, vízkilépési lehetőségeket, melyek vízzel, azaz élettel látnák el a környező pusztarészeket, megteremtve ezzel ott a vízi élővilág kialakulását és fennmaradását.

Ehhez a Vízügyi Igazgatóság segítsége, hozzájárulása is szükséges természetesen, mely szervezet abszolút partner a projekt, ezen belül a szabályozott vízkormányzás megvalósításában.

aHaranghy György Hortobágyi híd 0124172 

By György Haranghy - hungaricana.hu, Public Domain, wikimedia

Mindezt nagy lépésként értékeljük, hisz nyakunkon a klímaváltozás, minek következtében a Kárpát-medencében minden csepp vízre szükség lesz az elkövetkezendő évtizedekben. Emellett vissza kell állítani, egyelőre a Hortobágy folyó mellett azt a természetközeli állapotot, melynek kapcsán évszázadokon át halban, vadban gazdag területként aposztrofálták az országot, hisz világjelenség a biodiverzitás csökkenése. Olyan csökkenés, mely érinti hazánkat is.

A videó, illetve a dehir cikke ide kattintva érhető el.

Amennyiben tetszett a cikk, illetve más hasonló híreket is szívesen olvasna, itt lájkolhatja FB oldalunkat

Kapcsolódó anyagok:

Királyaink még tudták, mit kell csinálni az árvízzel

Forrás - A nyitókép csak illusztráció, forrás: By Own work - Own work, CC BY-SA 3.0, - wikimedia 

TOP 5