Skip to main content

 

A vezető nélkül közlekedő robottaxik akár már három-négy év múlva is megjelenhetnek a közúti forgalomban. Ezt Ola Källenius, a Daimler fejlesztési igazgatója mondta a dpa hírügynökségnek.

Ola Källenius, a Daimler fejlesztési igazgatója szerint a robottaxik

hirdetés

2020 és 2025 között már megjelenhetnek a közúti forgalomban.

A megoldást ugyan még tesztelni kell, de viszonylag alacsony sebességgel és nagyfelbontású térképekkel már kezelhető problémát jelentenek a városok az igazgató szerint.

Néhány városhoz már meg is vannak a megfelelően részletes térképeik ahhoz, hogy meg lehessen kezdeni a tesztelést.

A Daimler, a BMW és az Audi 2015-ben ehhez vásárolta meg a Nokia HERE digitális térkép és navigációs szolgáltatását.

A fejlesztési igazgató elmondta, hogy a Daimler jelenleg negyedik és ötödik kategóriás önállóan navigáló járművek kifejlesztésén dolgozik. Az ötödik kategóriás járműveknél máregyáltalán nincs szükség arra, hogy vezető felügyelje a folyamatokat.

Az elkövetkező három-négy évben már kereskedelmileg éretté, közúti felhasználásra alkalmassá tesszük a technológiát.

A Daimler több vasat is tart a tűzben az autonóm mobilitás terén, nemrégiben az Uber fuvarmegosztóval írt alá szándéknyilatkozatot arról, hogyannak platformján rendelhető robottaxikat fejleszt ki.

Az Uber jelenleg Volvo modellekkel végez robottaxi kísérleteket az amerikai Pittsburghben, ezek az autók azonban vezető felügyelete alatt közlekednek. A kísérleteket az idén tavasszal egy baleset miatt átmenetileg fel kellett függeszteni.

Amennyiben tetszett a cikk, illetve más hasonló híreket is szívesen olvasna, itt lájkolhatja oldalunkat

Kapcsolódó anyagaink: 

Forrás - Kép: Ilyen szenzorokkal szerelik fel a járműveket, Forrás: Pennlive

TOP 5