Skip to main content

Az elektromos autók elterjedése és az automatizálás akár már öt éven belül negatívan érintheti a magyar ipart.

Elsősorban a nagy autógyártók beszállítói hálózatának csökkentése és az élő munkaerő mérséklése jelentheti a legnagyobb veszélyt – derül ki az Atradius globális piacelemzéséből.

hirdetés

Az Atradius elemzői szerint piacvesztéssel kell számolniuk azoknak az autóipari beszállítóknak, amelyek kis kutatás-fejlesztési igényű, hagyományos terméket gyártanak.Az elektromos autókban ugyanis 60 százalékkal kevesebb az alkatrész, mint a régi technológiájú járművekben.

Ez a folyamat a magyar autóipart és beszállítói hálózatot is negatívan érintheti.

Ha eltűnnek a drága automata váltók vagy a differenciálművek, akkor nem lesz szükség a Magyarországon működő német autógyárak köré felépült beszállítói körre sem. Ezért is kockázatos a hazai ipar szerkezeti összetétele, amelyen belül 30 százalék az autóipar aránya, ennek jelentős része pedig erősen függ a német autóipartól – áll az elemzésben.

Mivel az elektromos autók árának közel felét az akkumulátor adja, kiemelkedően fontos, hogy a most a Tesla, illetve a koreai LG és Samsung által uralt akkupiacon megjelenjen egy európai gyártó.

Ezt célozza az a németországi, 17 nagyvállalatból álló konzorcium, amely kormányzati támogatást kapott egy olyan akkumulátorgyárra, amely felveheti a versenyt a Tesla Gigafactory koncepciójával. Az egymilliárd eurós beruházás során automatizált gyártást honosítanak meg, ez pedig újabb veszéllyel fenyeget a magyar iparra nézve.

A német óriásberuházás megvalósulásakor ugyanis olcsóbbá válik majd a németországi gyártás, mint a jelenleg versenyképes, de emberi munkaerőt is nagymértékben alkalmazó magyarországi termelés. Ha a munkaerőköltségek csökkennek az automatizálás eredményeképpen, már nem indokolt külföldön gyártani.

Amennyiben tetszett a cikk, illetve más hasonló híreket is szívesen olvasna, itt lájkolhatja oldalunkat

Kapcsolódó anyagaink: 

Forrás, Nyitókép: Nissan

TOP 5