Skip to main content

 

Meglepő, mennyire nem kell az ingyen állami pénz az autósoknak, írja az Inforádió.

Csupán 48 elektromos autót vásároltak meg tavaly szeptember óta állami támogatás igénybevételével, és csak további 200 várható az elkövetkezendő időszakban, noha 1300-ra is lenne keret.

hirdetés

Mint ismeretes, ősztől nyílt meg az állami támogatás igénylése, melynek mértéke a jármű bruttó árának maximum 21 százaléka, de legfeljebb másfél millió forint, és a támogatás 15 millió forintnál drágább autóra nem jár.

Úgy látszik, a villanyautó még mindig elég drága a magyar vásárlóknak, így hiába az akár másfél milliós támogatás is, gyér az érdeklődés.

Talán egy olyan kampány, melyben ki lehetne számolni, adott időszakon, jellemzően két-három éven belül miért hozhatja be az árát az elektromos autó, - és ezt tudatosítanák is a vásárlókban -, sok olyan fogyasztót befolyásolhatna a döntésében, akik alig tudnak valamit a környezetbarát autóról.

Az ár mellett nyilván szerepet játszik az is, hogy bár egyre több töltőállomás, jelen állás szerint valamivel több, mint 150 üzemel az országban, ez igen kevés ahhoz, hogy bárki az elektromos autó megvásárlása mellett döntsön.

Az "okokról" bővebben, illetve arról is, leginkább kik veszik a járműveket, ide kattintva lehet olvasni...

Amennyiben tetszett a cikkünk, illetve más hasonló híreket is szívesen olvasna, itt lájkolhatja oldalunkat

Kapcsolódó anyagaink: 

Forrás - A kép csak illusztráció, forrása: pixabay

TOP 5