Skip to main content

 

Dubajban körülbelül bármi megtörténhet, már legalábbis ha technikai újításokról van szó.

A város nemrég a robotzsaruk tesztelésének megkezdésével került a reflektorfénybe, ám emellett elsőként szeretné bevezetni többek közt a repülő taxikat is.

A jelek szerint aránylag előrehaladott állapotban van a projekt, hétfőn Sheikh Hamdan bin Mohammed trónörökös közreműködésével sikerült is demonstrálni az egyik rendszeresíteni kívánt, kétüléses modellt.

hirdetés

A herceg egy ötperces sétarepülést tett a 18 rotoros légitaxival, 200 méter magasságban.

A repülő taxit a német Volocopter tervezte. A Daimler által is pénzelt vállalat terméke gyakorlatilag egy hatalmasra nőtt drón, amely önvezető módon képes eljutni a kezdőállomásáról a célállomására.

A tervek szerint a repülő taxikba a voloportoknak nevezett állomásokon szállhatnak majd be az utazók, a célállomásuk megadására pedig egy mobilakalmazásban lesz lehetőségük.

A Volocopter webhelye szerint a repülő taxi maximum 160 kilogrammal terhelhető, azaz ennyi lehet a két személy és az esetleges csomagjaik összsúlya. A hatótávolsága 70 km/h haladási sebesség esetén 27 kilométer, míg a maximum sebessége 100 km/h.

A biztonság kérdése persze kulcsfontosságú egy repülő jármű esetében, így a Volocopter rendelkezik vészhelyzetek esetében működésbe lépő pótmotorokkal, másodlagos akkucsomaggal, és persze néhány ejtőernyővel.

Az elképzelések szerint öt év múlva válhat elérhetővé Dubajban a helikopteres taxizási lehetőség.

Amennyiben tetszett a cikk, illetve más hasonló híreket is szívesen olvasna, itt lájkolhatja oldalunkat

Kapcsolódó anyagaink: 

Forrás - Nyitókép: Ha minden jól megy, akkor öt év múlva Volocopter repülő taxikkal utazhatnak majd a Dubajban élők és járók, Forrás: Volocopter

TOP 5