Skip to main content

 

A Bosch becslései szerint legalább 25 ezer életet menthet meg a következő két évtizedben az autók utasait monitorozó technológia.

A kritikus vezetési helyzetek és a balesetek elkerülése érdekében a jövő autói a tervek szerint nem csupán az út, hanem a sofőr és az utasok figyelésére is használják majd érzékelőiket.

hirdetés

Ha a sofőr három másodpercig bóbiskol vagy az okostelefonját nézegeti, a jármű 50 km/h-s sebességnél 42 métert tesz meg felügyelet nélkül. Sokan alábecsülik az ezzel járó kockázatot.

Nemzetközi tanulmányok szerint tíz balesetből egyet figyelmetlenség vagy álmosság okoz. Ez késztette a Boscht egy olyan beltéri monitoringrendszer kifejlesztésére, amely ilyenkor észleli és jelzi a veszélyt, majd vezetéstámogatást biztosít.

A kormánykerékbe beépített kamera észleli, amikor a sofőr szemhéja elnehezül, illetve amikor a sofőr figyelmetlen és fejét az utas vagy a hátsó ülések felé fordítja. A mesterséges intelligenciának köszönhetően a rendszer ezekből az információkból következtetéseket von le: figyelmetlenség esetén figyelmezteti a sofőrt, fáradtság esetén pihenőt javasol, vagy akár a jármű sebességét is csökkenti – az adott autógyártó kívánságától és a jogszabályi követelményektől függően.

A Bosch új rendszere nemcsak a sofőrt tartja szemmel, hanem a vezető mellett vagy mögött ülő utasokat is. 

A visszapillantó tükör alá vagy fölé ebből a célból felszerelt kamera az egész utasteret figyeli. Észleli, ha a hátsó ülésen utazó gyermekek biztonsági öve véletlenül kikapcsolódott, és figyelmezteti a sofőrt. Ha hátul valaki túlságosan előrehajolva, vagy lábát a szomszéd ülésre feltéve ül, a légzsákok és az övfeszítő nem tudnak számára megfelelő védelmet nyújtani baleset esetén.

A kamera érzékeli az utas helytelen pozícióját, a légzsákokat és az övfeszítőt pedig a lehető legjobb védelemhez állítja be. A rendszer arra is képes, hogy megakadályozza az utasülés légzsákjának kinyílását, ha azon babahordozó ülés van, illetve arra is figyelmeztet, ha egy gyermek egyedül tartózkodik az álló autóban.

A beltéri monitoring rendszert fejlesztő nemzetközi munkacsoporton belül a budapesti részleg vezető szerepet játszik a hardveres és szoftveres megoldásokban, és közvetlenül működik együtt az autógyártókkal.

Amennyiben tetszett a cikk, illetve más hasonló híreket is szívesen olvasna, itt lájkolhatja FB oldalunkat

Kapcsolódó anyagok: 

Forrás - Nyitókép: Bosch

TOP 5