London vidékre költözés koronavírus home office 

Rekordösszeget, 55 milliárd fontot költöttek a fővároson kívüli lakásvásárlásra az Egyesült Királyságban idén.

A londoniak idén több mint 112 000 lakást vásároltak a fővároson kívül - 2007 óta ez volt a legnagyobb léptékű "nagy menekülés" a fővárosból, mivel a koronavírus-járvány hatására az emberek biztonságosabb helyet keresnek otthoni munkavégzéseikhez.

hirdetés

A részletekről a The Guardian számolt be.

A Hamptons ingatlanügynökség adatai arra engednek következtetni, hogy a londoniak eddig idén már 62 százalékkal több lakást vásároltak a fővároson kívül, mint tavaly.

A városelhagyók nemcsak az ingázó övezet, hanem a kisebb-nagyobb városok földrajzát is megváltoztatták Dél-Angliában"

– nyilatkozta Aneisha Beveridge, az ingatlanügynökség kutatási vezetője.

Beveridge elmondta azt is, hogy

A LONDONBÓL TÁVOZÓK TÖBBSÉGE (57 SZÁZALÉK) EL IS ADJA FŐVÁROSI OTTHONÁT, TOVÁBBÁ REKORDSZÁMBAN VESZNEK MEGFIZETHETŐBB LAKÁSOKAT VIDÉKEN.

"A rugalmas munkavégzés térnyerése a megfizethetőségi korlátokkal párosulva azt eredményezte, hogy az első ingatlanjukat vásárlók 40 százaléka Londonon kívül telepedik le. A főváros vesztesége egyben a vidék nyeresége, sőt a világjárvány miatt sokan távolabbra is hajlandók költözni, mint normális esetben."

A kutatás szerint a Londonból elköltözött lakosok átlagosan 56 kilométernyire költöztek a főváros központjától, azaz 10 kilométernyivel messzebb, mint korábban.

Egy kétgyermekes házaspár például kétszobás dél-kensingtoni lakását cserélte fel egy hat hálószobás georgiai házra a nyugat-sussexi Arundelben.

A család gyakran látogat Londonba, de a feleség szerint a bezártság megtanította őket arra, hogy

a nagyobb tér, a kert és a tágas, nyílt természethez való könnyű hozzáférés "fontosabb számunkra, mint a nagyváros nyüzsgése".

A TÁVOZÓ LONDONIAK IDÉN EDDIG 112 780 LAKÁST VÁSÁROLTAK A FŐVÁROSON KÍVÜL, SZEMBEN A 2020-AS 69 810 LAKÁSSAL.

54,9 milliárd fontot költöttek, ami az eddigi legmagasabb éves költés, és több mint kétszerese annak, amit 2015-ben költöttek a Londonból távozók. Az összkiadások nagymértékű növekedése az ingatlanárak szárnyalását tükrözi. Az átlagos brit ingatlanár a 2020-as 450 460 fontról 2021-re 486 890 fontra emelkedett.

Henry Pryor, egy független ingatlanvásárlási ügynök, aki idén sok, a fővárost elhagyó londoni lakosnak segített ingatlant találni, elmondta:

A koronavírus-járvány a legtöbb embert arra késztette, hogy átértékelje, mit szeretne egy otthontól. Most már azt akarjuk, hogy az otthonunk multifunkciós legyen: olyan hely, ahonnan dolgozhatunk, amely átalakítható otthoni iskolává, amely rugalmas terekkel rendelkezik, ha valamelyikünknek el kell szigetelődnie, amely rendelkezik kültérrel, arra az esetre, ha csak kint láthatjuk a családot és a barátokat, és ahol akár a nyaralás is megoldható."

Amennyiben tetszett a cikk, illetve más hasonló híreket is szívesen olvasna, itt lájkolhatja FB oldalunkat

Kapcsolódó anyagok: 

Forrás - A nyitókép csak illusztráció, forrás: Bilal EL-Daou képe a Pixabay -en.  

TOP 5

Ne maradjon le
egy hírről sem

utajovobe.eu
Rendszerezett a fenntartható fejlődés oktatásához is felhasználható tudás. Segíti az oktatók környezeti nevelésének beépítését az oktatott tantárgyakba.

Copyright © 2011 Fenntartható fejlődés gyakorlati szemmel - Útajövőbe.eu. Minden jog fenntartva.
Weboldal programozás, karbantartás SelfMed.pro. Villám tárhely Szerver.eu