Skip to main content
COBOD nyomtatott ház

Mindössze 26 órát vett igénybe a földrengésbiztos ház felépítése Guatemalában, írja a New Atlas. 

A Progreso cementgyártó vállalat felépíttette Guatemala első 3D-nyomtatott épületét. A lakóház prototípusát úgy tervezték, hogy ellenálljon a helyi szeizmikus tevékenységnek, ugyanakkor a modern 3D-nyomtatási technológiát kombinálják a hagyományos, helyi kézművességgel, azaz a tető nádból készüljön, áll a nyomtatási technológiát biztosító COBOD közleményében.

hirdetés

A COBOD szóvivője kifejtette: 3D-nyomtatói a lakó-, kereskedelmi és középületektől kezdve a sportlétesítményeken át az oktatási intézményekig szerte a világon közreműködött már 1 és 3 emeletes építmények felépítésében. Innovatív technológiájuk kiterjed a nagyméretű adatközpontok, szélturbina-tornyok és egyéb tornyok fejlesztésére is.

Guatemalában a nyomtatás mindössze 26 órát vett igénybe, bár ez valójában hét napra oszlott el. Miután a betonhéj elkészült, az ablakok is a helyükre kerültek, valamint kialakították az építők az elektromos és a vízvezetékeket is.

Legvégül felszerelték a tetőt is, amely a térségben hagyományos módon pálmafából készül. (Mint ismeretes, ezt a tetőfajtát Latin-Amerikában már generációk óta használják, mivel olcsó, hőkomfortot biztosít, ugyanakkor rugalmas és könnyű, természetesen szellőzik.)

Földrengésbiztos technológia

A COBOD képviselője sajtóközleményében elmondta: nagy hangsúlyt fektettek arra a tervezés során, hogy a ház akár egy súlyos földrengésnek is ellenálljon. Elmondta még azt is, hogy a projektet kutatási céllal hozták létre, így arról még nem született döntés, mikor lesznek a lakosság számára eladandó épületek, lesznek-e egyáltalán.

Paraméterek

A ház 49 négyzetméteres, mindössze egyszintes, egyben nagyon egyszerű. Tartalmaz egy központi nappalit, mely egy asztallal és székekkel van berendezve, valamint egy kis konyharészt néhány szekrénnyel és egy mosogatóval. Egy másik, oldalsó szoba, úgy tűnik, hogy irodaként van kialakítva, de akár hálószobaként is használható. Természetesen az épületben található egy fürdőszoba is.

Amennyiben tetszett a cikk, illetve más hasonló híreket is szívesen olvasna, itt lájkolhatja Facebook oldalunkat

Kapcsolódó anyagok:

A habkupolaházak akár 2 óra alatt is felépíthetők – Videó!

Forrás - Képek és videó: COBOD

TOP 5