Skip to main content

A gyógyszerek okozta környezetszennyezés ellen is dolgoz ki módszereket az elkövetkező két évben összehangolt, egymásra épülő munkával, mintegy 900 millió forintos pályázati forrásból a Debreceni Egyetem (DE) több kutatócsoportja - jelentette be Joó Ferenc akadémikus, a program szakmai vezetője pénteken.

A célzott kémiai és biológiai alapkutatások környezeti szennyezők felszámolására (ENVIKUT) című projekt keretében a résztvevők olyan kémiai, biológiai és fizikai alapkutatásokat folytatnak, amelyek új és hatékony eljárások alapjainak kidolgozásához vezethetnek a környezetbe jutó szerves és szervetlen szennyezések, köztük kiemelten a gyógyszerek és maradványaik, halogénezett szénhidrogének és fenolok, toxikus fémek és fémvegyületek lebontásához, illetve eltávolításához - ismertette a részleteket a professzor.

Hozzátette: a Debreceni Egyetem Kémiai valamint Biológiai Intézetének, továbbá az MTA Atommagkutató Intézet érintett laboratóriumának kutatói hosszabb ideje folytatnak sikeres kutatásokat a katalitikus oxidáció és redukció, a fémionok komplexeinek vizsgálata és gyakorlati felhasználása, környezeti szennyezők toxicitásának megállapítása terén. Ezek az ismeretek kiválóan hasznosíthatóak az említett kutatásokban. A tervezett munka egyik vezérelve a szennyezések felszámolása helyett azok megelőzése, így például olyan MRI kontrasztanyagok előállítása, amelyek környezetre ártalmatlan fémionokat tartalmaznak.

A projektben összehangolt tevékenységek eredményeképpen azt várjuk, hogy bővüljenek ismereteink az említett környezeti problémák részleteiről és ennek révén új, hatékony, adott esetben szabadalmaztatható módszereket, eljárásokat, termékeket dolgozzunk ki, állítsunk elő - jegyezte meg Joó Ferenc akadémikus.

A közvetlen kutatási tevékenység mellett nagyon fontos része a projektnek az egyetemi hallgatók és doktoranduszok képzése (például hazai és nemzetközi iparjogvédelem terén), a projekt eredményeinek nemzetközi szinten való megjelenítése, továbbá több kisvállalattal, illetve más hazai és külföldi intézménnyel történő szorosabb együttműködés - fűzte hozzá.

A kutatásban várhatóan összesen 120-an (egyetemi oktatók, kutatók, doktori és MSc hallgatók, valamint technikai munkatársak) vesznek részt, köztük 14 külföldi kutató. A projekt az MTA Atommagkutató Intézetének konzorciális közreműködésével, európai uniós támogatásból, hazai társfinanszírozással valósul meg 2015. április 30-ig - ismertette Joó Ferenc professzor.

Debreceni egyetemi kapcsolat Indonéziával

Az egyetemi együttműködés lehetőségeiről, a tudományos és oktatási kapcsolatok elmélyítéséről írt alá szándéknyilatkozatot pénteken Debrecenben Páles Zsolt, a Debreceni Egyetem (DE) rektorhelyettese és Suandi Hamid, az Indonéziai Iszlám Egyetem rektora. Az aláírás kapcsán kiadott közlemény szerint az Ázsia-Európa kapcsolatok erősítésének jegyében látogatott a Debreceni Egyetemre pénteken az Indonéz Magánegyetemek Szövetségének (APTISI) küldöttsége. 

A 3000 felsőoktatási intézményt, kétmillió hallgatót tömörítő szervezet regionális képviseleteket tervez létrehozni két kiválasztott országban, Németországban és Magyarországon. Az agrártudományi, orvosi, műszaki, társadalomtudományi, jogi, bölcsészettudományi, gazdálkodástudományi karok vezetőiből álló delegációt Edy Suandi Hamid, a hálózat elnöke, az Indonéziai Iszlám Egyetem rektora vezeti.

A DE rektori tanácstermében tartott megbeszélésen a két intézmény képviselői áttekintették az együttműködés lehetőségeit, és kifejezték készségüket a tudományos és oktatási kapcsolatok elmélyítésére - tartalmazza a közlemény.  Az együttműködési szándéknyilatkozat aláírása kapcsán elhangzott: ez az első megállapodás, amelyet az APTISI és az Iszlám Egyetem magyarországi intézménnyel kötött.

Az indonéz-magyar kapcsolatok további bővítését célozza az indonéz elnök közelgő magyarországi útja, illetve egy rektorokból álló indonéz egyetemi küldöttség nyárra tervezett látogatása - zárul a Debreceni Egyetem közleménye.

Forrás: http://richpoi.com/cikkek/tudomany/debrecen-kutatassal-a-kornyezetszennyezes-ellen.html

Kép forrása: http://www.femina.hu/egeszseg/4_1_gyogyszer_amire_tenyleg_tilos_alkoholt_innod

TOP 5