Skip to main content

Szombat délután fél kettőkor felrobbant egy tartály az Evonik Degussa társaság üzemében, a Rurh-vidék északi részén, Dortmundtól mintegy 40 kilométerre északnyugatra fekvő Marl város ipari parkjában. A tartályban fontos műanyagipari anyagokká alakítható ciklododekánt tároltak. Egyelőre nem tudni, hogy mi okozta a balesetet.

Az első hírek két sérültről és három eltűntről szóltak. Az eltűntek közül egy embert holtan találtak a helyszínen órákkal a robbanás után, a másik kettőről pedig kiderült, hogy otthon voltak a balesetkor. A súlyos égési sérüléseket szenvedő munkást helikopterrel kórházba szállították.

A tűzoltók gyorsan megfékezték a robbanást követő tüzet, de a baleset helyszíne felett mintegy száz méter magas füstfelhő terjengett, és a belváros irányába terjedt. A hatóságok azt tanácsolták a lakosoknak, hogy zárják be az ajtókat és ablakokat, maradjanak otthon. A mérések szerint nem került a levegőbe az emberi egészségre ártalmas anyag.

A 6,5 négyzetkilométeren elterülő ipari területen - Németország egyik legnagyobb vegyipari parkjában - harminc vállalat 10 ezer munkást foglalkoztat. Az üzemek többsége éjjel-nappal működik.

Forrás: MTI / index.hu
Fotó forrása: http://www.badische-zeitung.de

TOP 5