
A kép csak illusztráció (Forrás: Pixabay)
A szántóföldi gazdálkodásra alkalmatlan területeken vizet lehetne visszatartani, mondta el Pinke Zsolt, az ELTE természetföldrajzi tanszékének tudományos főmunkatársa, ismertetve kutatási eredményeiket az InfoRádióban.
A főmunkatárs szerint Magyarország négymillió hektáros szántóföldi területének legalább egynegyede nem alkalmas intenzív művelésre, így inkább vízvisszatartásra kellene használni.
Ezek a földek gyakran korábbi árterek, ahol a visszatartott víz támogatná a jó minőségű földek talajvízviszonyait is, tette hozzá a kutató.
Pinke szerint a síkvidéki agrárgazdálkodás jövője múlhat az ilyen természetközeli vízmegtartó megoldásokon. Kiemelte még azt is, hogy az eddigi modernizáció túl gyakran épült egyszerű, de az időjárási szélsőségekkel szemben gyenge technológiákra. (A teljes cikk ide kattintva olvasható, illetve a felvétel is itt hallgatható meg.)
Mint ismeretes, Az utóbbi években Európa-szerte, így Magyarországon is egyre gyakoribbá váltak az aszályos időszakok, amelyek komoly kihívások elé állítják a mezőgazdaságot.
A hosszan tartó csapadékhiány nemcsak a termésbiztonságot veszélyezteti, hanem az ökológiai egyensúlyt is megbontja.
A változó klímaviszonyok miatt elengedhetetlenné vált a jelenlegi vízstratégia újragondolása és a vízvisszatartáson alapuló megoldások előtérbe helyezése. A szakértők szerint a fenntartható gazdálkodás kulcsa a természetes vízciklusokhoz való alkalmazkodásban rejlik.
Az EU elemzése
Az Európai Unió nemrég közzétett elemzése szerint a gazdák Európában évente átlagosan 28,3 milliárd euró (kb. 31,9 milliárd dollár) kárt szenvednek el a klímaváltozás súlyosbította szélsőséges időjárási jelenségek következtében, melynek több, mint a felét az aszály okozza.
2050-re a terméskiesés 66 százalékra is nőhet, ez pedig fenntarthatatlanná teszi a nagyüzemi gazdálkodást. Minderről alább lehet bővebben olvasni.
Kapcsolódó anyagok:
A szélsőséges időjárás miatt évente 28 milliárd eurós veszteség éri az uniós gazdákat
Teljes élelmiszer-önellátás: a világon csak egy ország tudja megvalósítani
A nyitókép csak illusztráció, forrás: Image by Jan Mallander from Pixabay